Két templom - St. Thomas és Berliner Dom

Gondolkoztam azon, hogy minden héten bemutatok egy templomot. Nem tudom, hogy mennyire fog megvalósulni az ötlet, de belevágok, rögtön két templommal kezdem a történetet.

Az első St. Thomas névre hallgat, de ennek ellenére protestáns templomról van szó. Messzire látszik impozáns tornya, nem katedrális, de elég nagy méretekkel rendelkezik. Amikor vasárnap délelőtt tíz órakor, az istentisztelet kezdetekor besétáltam, több meglepetés fogadott. Egy pár nappal korábbi beszélgetés egy részlete jutott eszembe: „Állítólag Berlin 50%-a ateista.”

Hát, ha ennek a templomnak a látogatottságát vesszük alapul, akkor könnyen lehet. Ez a kép fogadott:

Bár nemsokára beesett még pár ember, de huszonkét főt számoltam az istentisztelet alatt, tehát akár el is feküdhettünk volna a hatalmas templomtérben amúgy is gyanúsan kevés széken. A székek helyett viszont kiállítást láthatott az ember a berlini falról, beljebb pedig mintha a modern művészet díjnyertes darabjait lehetett volna megtekinteni, amit egy zongora tett még zavarosabbá.

Úgy tűnik, hogy ha az emberek nem használják ki a templomtér adta lehetőségeket, akkor a művészet átveszi a helyüket. Eszembe jutnak a zsinagógák, amikben ma múzeum működik. Itt is hasonló dologról van szó, azzal a különbséggel hogy a gyülekezet nem pár év alatt, egy hatalmas trauma következtében tűnik el, hanem szépen lassan elfogy.

A másik bemutatandó templom maga a Berlini Dóm. Az Erasmus-bulira összeszedett négy fős társaság újabb akciója volt a városnézés, és elég jól időzítettünk, ugyanis vasárnap nem kellett kifizetni a hét eurós (!) belépőt.

Amikor megkérdeztem, hogy ez katolikus templom-e, a teremőr nő kézzel-lábbal tiltakozott, remélem, nem sértődött meg. Az elbizonytalanodást az okozta, hogy pár hatalmas szentkép fogadott minket. A díszes, aranyozott templombelső mellett a fő attrakció a Hohenzollern dinasztia tagjainak síremléke. Az altemplomban különböző stílusú és méretű koporsók sorakoznak, ezeket lehet megtekinteni. Beszélgettünk róla, hogy egy kicsit morbid az, hogy koporsók szolgálnak látnivalóul, pedig így van.

A templomot a porosz uralkodócsalád 1747 és 1750 között építette fel, és a kilencvenes évek elején negyven évnyi tatarozás után adták vissza a nagyközönségnek (ebben a negyven évben bőven lehetett időhúzás: ha jól számolom, akkor amikor egy kicsit megmelegedtek itt a szovjetek, akkor felállványozták a templomot, és miután leomlott a Kelet-Berlint elzáró fal, pár év alatt befejezték a helyreállítást).

A nap további részében az egyházi felől az egyszerű, világias dolgok felé fordult az érdeklődésünk: kolbászoztunk a Brandenburgi Kapu és a Bundestag között, és körbejártuk a fél várost. Íme, itt van a bizonyíték arról, hogy tényleg Berlinben vagyok: a Bundestag előtt hunyorgok a Napba.