Comet Club

Tegnap este koncertre mentem. Ez egy másik olyan dolog, ami hiányzott, mivel mindig "tuc-tuc" bulikba mentünk, "normális" zenét csak egyedül hallgattam. Hozzáértő ismerőseimet kikérdeztem, hogy mire érdemes elmenni (én főleg a magyar határokon belül mozgok zeneileg), és végül ki is választottam a Metal Attack Over Europe névre hallgató turnét, majd úgy döntöttem, megveszem a jegyet. Jól időzítettem, mert pont ez előtt egy órával mondta le a turnét a Dark Tranquillity nevű zenekar, úgyhogy kezdettem újból a keresést. Most már a lényeg az volt, hogy minél olcsóbban minél hamarabb jussak koncertre, így találtam meg a tegnap esti bulit. 

A Comet Club a kolitól egy megállóra van, természetesen ez is a Friedrichshain környéki bulihelyekhez tartozik. Egy kis ajtón kell bemenni, amit meg is tettem úgy fél kilenckor abban a hitben, hogy már nyolckor elkezdődött a koncert. Az amúgy hangulatos klub (vagy kocsma) részben alig voltak, a koncertteremben pedig ez a kép fogadott: 

A koncert kilenckor kezdődött, ekkorra már azért voltak emberek a teremben. Először az Frames állt színpadra, akik instrumentális zenét csináltak, méghozzá nagyon jól (bár a szintetizátor néha zavaró volt). Játszottak a tempóváltásokkal, és láthatóan nagyon élvezték azt, amit csinálnak. Tényleg értenek hozzá! 

A fő zenekar a The Intersphere volt. Mire elkezdték, már határozott tömeg (kb. 100 ember legalább) gyűlt össze a koncertteremben, és az emberek előrehúzódtak egészen a színpad elejéig. Az angol nevű német zenekar amúgy angolul énekel, és komoly technikát pakoltak be a koncertre, ami főleg abban nyilvánult meg, hogy mindegyik gitáros előtt asztalnyi felületen voltak pedálok, gombok, tekerenytűk és csavarantyúk. 

Az este legmeglepőbb élménye nem a zene volt (azzal nem volt baj), hanem a közönség. Ezek a germánok szerintem nem tudnak bulizni. Vagy a magyarok tudnak nagyon. A közönség nagy része ugyanis ha székeket hozunk be, kényelemesen elhelyezkedtek volna benne, és tovább hallgatták volna a zenét. Annyira látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat, mintha ülnének. Én végig visszafogtam magam, nem ismertem a szövegeket és a többiek nem nagyon voltak vevők a bulizásra, így lettem az egyike annak a három embernek, aki a fejingatáson kívül más is csinált. Mikor Magyarországon egymásba kapaszkodva ugráltak volna az emberek, itt ketten is elkezdtek tapsolni. 

Szóval a vágyott "folyik rólam a víz és valaki beletérdelt a vállamba, de nem baj, mert megismertem pár új embert" hangulat elmaradt. Ettől függetlenül egy elég jó koncerten vettem részt, és a germán mentalitás egy újabb szegmensét ismertem meg.

És a végére egy kis zene: 

Mátrix és Lasermann

Még október elején Andival szereztünk egy kedvezményekre jogosító kártyát, amivel - többek közt - ingyen be lehet menni a Mátrix nevű klubba. Gondoltuk, élünk is a lehetőséggel, és múlt szerdán meglátogattuk a szórakozóhelyet. Mint kiderült, csak éjfélig ingyenes a belépés, belül pedig többféle teremben sok-sok zene szól, rengeteg emberrel és eldugott ruhatárral. Külön élmény volt a nagy, nyitott szájat formázó pisszuár a  mosdóban. 

Az este legérdekesebb pontja - a videóban itt-ott feltűnő ketrecen kívül - a lézeremberek voltak: úgy nézek ki, mint ha a Star Warsból szakadtak volna ide, és hatalmas bulit csaptak. Az emberek fényképezkedtek velük, és tomboltak. Szóval jó élmény volt, én is szívesen kipróbáltam volna ezt a szerelést. 

Eisbären a jégen

Gábor javasolta, hogy menjek el egy hokimeccsre. Én nem értek hozzá, de a Eisbären Berlin csapatában most két világklasszis játszik, őket érdemes megnézi: Calude Giroux és Daniel Brierre. Mivel itt volt egy köpésre a meccs az O2 world-ben, úgy döntöttem, megnézem őket.

A bal szélen a TV torony található, az arénához legközelebb látható panel pedig a kolim.

Jóval a meccs előtt odaértem, de már így is hatalmas tömeg volt az aréna előtt. Az volt a legfurább, hogy itt mindenki a hazai Jegesemedvéknek szurkolt, senki nem törődött a másik csapattal, az Iserlohn-nal. Aláírt mezekben, sálakkal, zászlókkal jelentek meg a szurkolók, és nem a B-közép hangulatát idézve: idősebbek és gyerekek is voltak, ők is mezben, és a nemek aránya is nagyjából kiegyenlített volt, szóval tényleg a fél város ott volt.

Egy részen nem tettek be székeket az lelátóra, ez volt a szurkolás központja. Én ide vettem jegyet, és óvatosan a szélére húzódtam, hogy ne a sűrűjében legyek. (Ki tudja, mire készülnek ezek a németek...) Szóval egy őszülő halántékú úr és egy 6-7 éves kisfiú mellett találtam meg a helyemet, rálátással a pályára és a szurkolókra is. A környékemen lévő emberekből látszik, hogy nem volt semmi durvulás. Ha tudnám a rigmusokat, és mennék máskor is, akkor lehet, hogy középre állnék, mert ott van a buli, és abszolút normálisak az emberek.

Pontban 17:45-kor kezdődött a meccs, ahogy az meg volt hirdetve. Előtte hatalmas show-t csapva vonult be  a hazai csapat: egy felfújható jegesmedve fejéből jöttek ki egyszerre, zene, konferálás, és lángcsóvák kíséretében. (Videó róla itt. Kb. 2.00-tól 4.00-ig van a lényeg.) A tömeg üvöltött.

Maga a játék is jó volt, bár lehetett volna izgalmasabb meccs is: az első két harmadban nem született gól és nagyjából kiegyenlített volt a mérkőzés, a harmadik harmad elején viszont betalált a már említett Giroux. Pár percig keményen küzdött a két csapat, de hamarosan újra lőtt az Eisbaren két gólt (egy percen belül). Innetől alázás-hangulata volt a meccsnek, az utolsó tíz percben záporoztak a gólok, és a vendégek is betaláltak egyszer. A végeredmény: 7:1. Itt van az összefoglaló a meccsről.

   

A hangulat amúgy végig fantasztikus volt, meg volt szervezve a szuroklás, az egész aréna részt vett benne. A hullám, amit indítottunk, legalább kétszer végigment, és rengeteg rigmust hallottam (amiből nagyjából semmit nem értettem). Hatalmas zászlók, közös, szervezett gólöröm, 14.200 ember... szóval megértem azokat, akik ide járnak meccset nézni. 

Táncház a Szimplában

A Szimpla Berlinben a "bulinegyed"-ben található. Van egy kávézó, és tőle nem messze egy "Badehaus." Na, itt vannak a bulik, minden este élőzenével, egy lepukkant gyárnegyedből átalakított lepukkantnak tűnő szórakozókörnyéken. Ma este éppen a Magyarpalatkai banda játszott, így megtudhattam, hogy milyen egy táncház Berlinben. 

Sokan voltak. Tényleg tömeg volt, általában nem szoktak ennyien lenni (helyi források alapján). Az emberek legalább fele magyar volt, de a német mellett angol szót is lehetett hallani. A végén azt fogalmaztam meg, hogy a már bemutatott két magyar kolónia mellett a harmadik pont, ami összetartja kis hazánk fiait Berlinben, az a Szimpla. 

A magyarországi táncházakhoz képest az volt a különbség, hogy sokkal többen tanulták a táncot kis körben, aztán pedig szabadon, párban. Ahogy ment az idő, fogytak a tanulók, és egyre több táncos lett.  Mint megtudtam, a táncosok közül is volt több német pár is. Tehát ha valaki úgy járja a mezőségit, mintha Palatkán született volna, attól még lehet, hogy csak németül beszél, és ki se tette a lábát Berlinből, viszont sokszor betette (ti. a lábát) a Szimplába. 

Most pedig áttérek a meglepetés találkozásokra. Több ilyen is volt. Menjünk idő szerint! 

Megérkeztem, szétnéztem, és egy ismerős arcra lettem figyelmes. Még a Eurojam-ről (2005) ismerem Bíbort, aki most fejez be egy jogi képzést, mellette meg a Szimplában dolgozik. Rajta keresztül egy rakás más embert megismertem ott helyben, többekkel még számot-drótpostacímet is cseréltem. 

A másik meglepetéstalálkozáshoz egy kicsit korábbra kell utalnom. Andit mi költöztettük át Spandauba az állatkert környékéről, ahol egy lakásban élt többek közt egy Kornél nevű nyelvész (valójában ennél bonyolultabb a helyzet, de maradjunk ennél, hogy nyelvész) sráccal. Miközben Bíborral beszélgettem, egyszer csak bejött az ajtón Kornél. Tehát a kisszámú berlini ismerőseim közül az egyik pont ugyanott volt, mint én, mindenféle megbeszélés nélkül! 

Mindenkit nem mutatok be, de azt hiszem, megdupláztam az itteni ismerőseim számát. Az üröm az örömben, hogy megint egy csomó magyarral sikerült felvenni a kapcsolatot, de valójában csak jövő héttől indul be az összes óra és lesz jó esély arra, hogy sok külföldivel is összeismerkedek. (Már amúgy az is alakul...) 

A Szimpla meg egy újabb törzshelygyanús létesítmény. 

Majd a hétvégéről majd lesz egy videónapló is, addig be kell érnetek a Szimpla hivatalos képeivel az épületről. 

Az erasmusos buli és ami mögötte van

Úgy tűnik, minden péntekre szerveznek nekünk valamilyen "erasmus-bulit" a helyiek, amiken persze nem csak az erasmusosok vesznek részt: nyilvánvalóan az összes más ösztöndíjast is meghívják, másrészt rendszeresen találkozni magyarokkal (gondolom, más nemzet fiaival-leányaival is), akik csak úgy jönnek, mert megneszelik ezeket az alkalmakat, harmadrészt helyiekkel, akik betévednek ilyen helyekre. A kör még nyilván bővíthető, ezek a személyes tapasztalatok. 

Úgy tűnik, ennek az időszaknak a bulizási formája ez. Tegnap este több teremben többféle zene szólt, talán nem is volt technó-terem (nem hiányzott). Volt viszont goa-, pop-terem, és balkáni zene. Na, ez utóbbi lett a törzshelyem. (Ez azon különleges alkalmak egyik, amikor reméltem, hogy Magyarországot egy kicsit a Balkánhoz sorolják, de itt nem találkoztam hazai zenével.)

Begyűjtöttem néhány e-mail címet, kötöttem néhány ismertséget Európa több tájáról (természetesen újra találkoztunk magyarokkal is),  de nem tudom, hogy mennyire maradnak meg ezek a kapcsolatok. (Van például egy e-mail címem, akinek a gazdája csak németül tud. Elég nehézkesen kommunikáltunk, de megoldottunk buliszinten, "civilben" viszont nem tudom, hogy működne a dolog.)

Ez a bulizási forma nekem mostanra (ezt már a tegnapi buli előtt is éreztem) némiképp kifulladt. Nem mintha nem érezném jól magam, de ez kevésbé alkalmas a valódi kommunikációra. Ami talán leginkább hiányzik, az a kocsmázás (táncház ma este lesz a Magyarpalatkai bandával, és koncertre is kéne majd menni). A kocsmázással az a baj, hogy itt 2-3 euró egy sör mindenhol, a boltban pedig kb. fél euró volt egy Beck's. Meglehet venni a sör a boltban is, de egyre hűl az idő, úgyhogy zárt helyet kell találni - ez pedig már házibuli, ami gyakorlatilag minden kicsiben minden buli előtt volt. 

Na, de nem akarok panaszkodni, nincs rossz dolgom. Sőt! 

Becsuktuk a sütőt

Tényleg becsuktuk. És ez nem is kis teljesítmény nálunk, mert eddig nem záródott teljesen. De kezdem előröl. 

Tegnap újra a "sütünk-főzünk, aztán buliba megyünk" típusú programot választottuk. Ezúttal nem én voltam a főszakács, hanem Hajni, aki egész nap a felszerelés és a hozzávalók beszerzésén szorgoskodott, és igen finom pizzát sütött nekünk. A tészta itt kelt a radiátoromon, és mivel csak a mi konyhánkban volt sütő, itt sült a konyhánkban, a becsukhatatlan sütőben. Először fakanállal akartuk kitámasztani az ajtaját, de nem működött a rendszer (főleg, hogy fakanalunk sem volt), aztán "az erő szarik az okoskodásra" gondolatát próbáltuk alkalmazni, de ez sem működött. Némi gondolkodás után végül megtaláltuk az ideális megoldást: 

A pizzának annyira tetszett ez a megoldás, hogy osztódni kezdett: az élesztő hatására az első adag kisütése után több volt az edényben, mint előtte. Végül hatan is jóllaktunk a szakácsot dicsérve. Otthoni ízek... 

Estére Erasmusos bulit szerveztek nekünk a helyiek, ami egészen jóra sikerült: nem csak a tánc része miatt, hanem azért is, mert horvátokkal és más magyarokkal is összeismerkedtünk. Amúgy elég vegyes társaság vett részt az eseményen, találkoztam amerikaival és brazillal is, akik az európai Erasmus ösztöndíjba nem férnek bele, és többen nem nem is tanulnak, hanem dolgoznak Berlinben. A buli amúgy a Picknick nevű helyen volt, ahol még a WC-ben is diszkógömb volt, és szerencsére két emelet (két zene stílus) közül is lehetett választani. Jól megközelíthető, közel van az egyetemhez, és van olyan része is, ahova ki lehet menni beszélgetni. Nem túl nagy, könnyen tömeget lehet benne csinálni, hátránya viszont, hogy igencsak szegényes az italválaszték: van 0,33l-es Beck's, és még pár dolog. Ez igazából nem hátrány, hanem mindegy, mivel három euróét kétszer is meggondolja az ember, hogy igyon-e egy pohár sört.  

Úgy tűnik, a "partifotók" nem az én műfajom, mert itt is a fények voltak azok, amik miatt elővettem a fényképezőt. 

Blues a Yorckschlösschenben

A mai bejegyzés is az előző esti programhoz kapcsolódik. Úgy döntöttem, hogy csapok egy egyedüli estét, és keresek valami jó kis blueskocsmát.

Hát, megtaláltam. 

Szerencsére interneten elég jól lehet tájékozódni, mindenki megtalálhatja a kedvenc helyét (például itt vagy itt), így én is ráakadtam pár szimpatikus helyre. Általában egy kalap alá veszik a bluest meg a jazzt, de az előadóból ki lehet találni, melyik műfaj lesz a nyerő aznap este. 

A kiválasztott célpont a Yorckschlösschen nevű hely lett, ahol a The Fub Lushes nevű zenekar játszott este kilenctől. Mivel ismertem ezeknek a koncerteknek a kezdési időponthoz való hozzáállását, megcéloztam a fél tízet érkezésnek, majd a ritkán járó busz miatt majdnem tíz óra lett, mire odaértem.

A hely lenyűgözött. Pont úgy nézett ki, mint ahogy egy ilyen bluesos-jazzes hely ki kell, hogy nézzen: a falon zenészek képei, szórólapok Berlinről, zsúfolt asztalok, néhol egy-egy bőrkanapé, bárszékek, régi plakátok a falon... szóval leesett az állam. A koncert persze még nem ment (vagy az első harmadnak már vége is volt?), úgyhogy a hely hangulatának engedve kikértem egy sört, és a szórólapokkal, majd a német szavakkal kezdtem foglalkozni. Meg kell jegyeznem, hogy számomra meglepetésként volt belépő: hétköznap 4, hétvégén 6 euró. (Ezek szerint nem állandó törzshely lesz a Yorckschlösschen, csak alkalmi - gyakori alkalmi.) Azért számítottam ingyenes belépésre, mert az interneten ez állt: "keine Angabe." Na, hogyha keine, akkor valami nincs, mi más ne lenne, mint belépő? Persze, adat nincs, az megint más... 

A koncert hatalmas volt. A The Fub Lushes ritmus szekciója egy dobosból és egy nagybőgősből áll, amit egy gitáros és egy, billentyűs (zongora, tangóharmonika) egészít ki. Az éneket felváltva viszik: általában a gitáros, de a dobos és a billentyűs is kapott pár számot. A bőgős srácnak a dalai nagyon el voltak találva: a könnyedebb, vicces nótákat énekelte ő. 

Ha jól vettem ki, viszonylag sok saját szám volt. Lehetett válogatni, két albuma van a zenekarnak, és a jelek szerint a pörgős, vidám, virtuóz dalok dominálnak. Ahogy a Blue sPot itthon a népi vonalat is bluesosítja, ez az angol anyanyelvűek esetében jóval könnyebb. Tegnap este pár szám erejéig ír népdalokat is halhattunk (természetesen a pörgős kocsmanótákról van szó, nem a lassú balladákról).  Az egyetlen negatívum, hogy nem volt hely a bulira, ülős koncert volt. Látszott, hogy az embereknek jár a keze-lába-feje, mozgott a közönség rendesen. A koncert éjfél után ért véget. Láttam az utolsó 140-es buszt elszáguldani, úgyhogy U-Bahnnal jöttem haza, egy kis kerülővel. Ide is illene illeszteni egy videónapló bejegyzést, de sajnos itthon felejtettem a fényképezőt., úgyhogy mindenkinek be kell érnie a szöveggel és az innen-onnan összeszedett képekkel. Aki zenét akar hallgatni, annak itt lehet őket meghallgatni: Myspace

Weekend

Tegnap Hajnival közösen főztünk lecsót. Azaz majdnem közösen, mert amíg Hajni a szüleivel skype-olt, míg én a konyhában próbálkoztam. Végül ehetőre sikerült a nagy mű, teljesen jóllaktunk vele. Megérkezett Andi is, és az én szobámat neveztük ki buliszobának: próbáltunk olyan zenét találni, ami mindenkinek tetszik (nem igazán sikerült), és beszélgettünk. Egy közeli szórakozóhelyet kerestünk, és meg is néztük, de zárva volt. Végül egy Weekend nevű valamibe mentünk el, a belvárosba. A belépő elég borsos volt, de a többiek meggyőztek, hogy megéri. A tánctér egy hatalmas épület tetején, a 15. emeleten volt.

Érdekes élmény volt, de asszem a sznobnak tűnő, tuc-tuc zenét játszó, drága éjszakai bulihelyek kategóriába többet nem akarok menni, főleg amíg Berliben vagyok. Amúgy nem volt rossz a buli, de veszettül nem az én világom. A fények viszont tetszettek, csináltam is egy kis hangulatjelentést. A videókat visszanézve jutott eszembe a második szám, ami megy a videó alatt - egy kis kritikának is felfogható.

Valamikor az éjszakában végül hazajöttünk, és nagyot aludtam.