Első nap a munkahelyen

Ma volt az elnő munkanapom. Már nagyon dolgozni kellett, mert ebben a félévben nem kapok ösztöndíjat, tehát magamnak kell előteremteni az itteni lakhatás és élet fedezetét. (Az otthoni tanulmányi és szociális ösztöndíjból nem menne - főleg ilyen euróárfolyam és ilyen cifraságok mellett.)

A munkahelyszerzés nem volt egyszerű dolog, főleg, hogy nem tudok rendesen németül. Még februárban beszereztem a megfelelő papírokat (egészségbiztosítás, nyugdíjszámla stb.): több helyre is menni kellett, de sehol nem töltöttem el 20 percnél többet, és megkaptam a megfelelő papírt. Ha bementem valahova az önéletrajzommal  általában azt a választ kaptam, hogy "majd megmutatom a főnöknek" vagy a "lehet, hogy kell majd valaki." Becsületükre váljon, hogy ahol elküldtek, azok is teljesen korrektek és jófejek voltak, sehonnan sem mentem ki rossz szájízzel. Szerencsémre még a munkakeresés első hetében sikerült találnom egy helyet, ahol azt mondták, hogy "hét euró óránként jó lesz?" (N.B.: ez itt a normális órabér.) Na, ez meglepő volt. Kérték a papírjaimat, másnap vittem is őket.

Igazából ez a rész volt a legnehezebb: idegtépő volt, hogy nem hívnak, amikor ígérték, és nem volt jó nekik a TB-s kártyám. Gyakorlatilag rugdosnom kellett őket, hogy dolgozhassak. De szerencsére ez is megoldódott, úgyhogy kb. két hét huzavona után sok kerülhetett az első munkanapomra. 

A cég neve Clean Car, és ahogy a neve is mutatja, autótisztítással foglalkozik. Egy belső udvarban van egy csomó önkiszolgáló porszívó, aztán két autómosó. Az én feladatom vagy a kocsik előmosása nagynyomású mosóval, vagy, ritkábban, a hátsó ablaktörlők leragasztása. 

Azt gondolná az ember, hogy ez nem nagy cucc, békés meló, és tényleg békés, de mostál már kocsit hat órán keresztül? Ennyi idő alatt az ember megérzi, hogy igencsak ellen kell tartani annak a nagynyomású autómosónak, és a nap végére olyan, mintha egész nap fekvenyomtál volna. 

Szóval megspóroltam a belépőt a konditerembe. 

(Nem mintha eddig lett volna ilyesmim...) 

Életképek

Kiköltöztünk a koliból. A végén segítségünkre volt egy bevásárlókocsi. Környezettudatosak vagyunk, a szelekítvbe kerültek a nem visszaváltható üvegek. 

NDK utánérzés, egy kicsit másképp. 

Ez a kép csalás, mert igazából Rostockban készült. Közeleg a húsvét, boldog karácsonyt! 

Ez a térkép egy kávézó-pékség falán volt. Azt ábrázolja, hogy Németország egyes részein hogy hívják a zsömlét. 

Az egyik nagy áruházban ismerős szimbólumra akadtam. :) 

Az új otthon

Jogos a felvetés, hogy ha már leírom azt, hogy hol nem lakom, akkor írjam le azt is, hogy hol igen. Úgyhogy most ez következik. 

A házat igazából nem is én, hanem Bíbor találta nekem, én csak skype-on bejelentkeztem, és beszélgettem egy kicsit az itt lakókkal, hogy lássák, hogy nekem is két lábam meg két fülem van, és nem vagyok teljesen szőrös. Andreas szobájában lakom most, aki egy hónapra elutazott Marokkóban. és addig kiadta a helyét. Rajta kívül zömmel német diákok laknak itt, két lány és egy francia fiú, Clément. A lányok is eltűntek: kihasználják a félév végét, és nyaralnak valahol külföldön, úgyhogy most az angolul alig tudó Clémenttel ketten próbáljuk megértetni magunkat zömmel németül az én német tudásommal, ami igencsak korlátozott. Szóval kevés kommunikáció van közöttünk, de elvagyunk. 

Maga a hely olyan, hogy elsőre beleszerettem, pedig elég sok cuccal érkeztem: gyakorlatilag a városon kívül, egy falban lakom, ahonnan S-Bahnnal kb. fél óra alatt megközelíthető a belváros. A falu egyik oldalán tó (ez közvetlen a ház mellett fekszik), a másik oldalán pedig erdő van, maga a falu meg szép, rendezett, és barátságos. 

És akkor jöjjenek a képek! Ha kilépek a házból, akkor ez a kép fogad: 

Ez pedig maga a ház: a földszint gyakorlatilag egy lakás, a jobb oldali a fürdő, a bal szélső a konyha ablaka. Az én szobám a másik irányba néz. 

 A ház mellett, balra van egy kis park, ami ebben végződik: 

 Ez a jól felszerelt fürdőszoba: 

 Ez pedig a kevéssé jól felszerelt, de megfelelő méretű szobám (a rendetlenség valamiért pont nem látszik a képen:)): 

Egy hónap után valószínűleg tovább kell állnom, de van már lehetséges hely, ahova megyek. De az is lehet ,hogy megpályázom itt az apró vendégszobát. 

Albérlet Berlinben

A lakáskeresés projekt lényegében lezárult, van biztosnak tűnő helyem a félévre. Az utóbbi kb. egy hónapban viszont sokat tapasztaltam e téren, a praktikus tudás mellett jól mesélhető történetek is születtek, ezekről szól ez a bejegyzés. 

Hogy kezd neki az ember a lakáskeresésnek? Természetesen az internet a fő forrás, nézegeti az ember a lehetőségeket és levelek hadát küldi ismeretlen címekre, sőt, ha elég jól kommunikál az adott nyelven, akkor telefonálgat is. Ez az én esetemben csak akkor igaz, ha kiírták az infókat angolul is, a némettel nem állok, úgy, hogy érdemes legyen telefonálni. 

Diákként természetesen főleg az olcsó helyek jöhetnek szóba, mondjuk 250 vagy 300 euróig. A nagyon olcsó helyekkel vigyázni kell, mert érdekes dolgokba ütközhet az ember. Például a leendő lakótársak furcsasága olcsóbbá teszi a lakhatást: gondolok itt például erre a példára: az anarcholeszbikus jelzőt azóta se sikerült megfejtenem, illetve belső ellentmondások is tarkítják a szöveget (pl. ha homofil pár, akkor hogy lehet, hogy különböző neműek?), mindenesetre erre a címre nem írtam. 

Írtam viszont egy másik címre, ahonnan egy fura levelet kaptam vissza, amit nem tudtam értelmezni, mert szerepelt benne a "meztelen" szó. Mivel nyilván olyan jelentéssel bír egy ilyen levélben, amit nem találok a szótárban, ezért megmutattam németül jól tudó ismerősnek, aki - fél óra nevetés után - lefordította a szöveget: azt akarta az amúgy rosszarcú, ötvenes főbérlő bácsi, hogy alkalmazkodjak hozzá abban a szokásában, hogy este pucéran mászkál a lakásban. Azt hiszem, érthető, hogy nem mondtam igent erre az ajánlatra. 

A keresgéléshez főleg ezt meg ezt az oldalt használtam. A rendszer a következőképpen működik: az ember egy csomó helyre, ahonnan pár visszajelez (szerintem 10% alatti az arány). Most jön a neheze: megbeszéltek egy időpontot, amikor elmész megnézni a lakást (vagy megadnak egy időpontot, amikor megnézheted), elmész, megmutatják, jobb helyen leültetnek egy kávéra, aztán szépen elbúcsúztok, és vársz. Ha elég szimpatikus voltál nekik a lakásnézésnél, akkor megkeresnek, hogy tied a szoba, várnak szeretettel, ellenkező esetben kereshetsz tovább. 

Van, hogy szóbeli megállapodás nyomán működik a dolog, de figyelni kell, mert vannak csalók is, szerintem én is belefutottam legalább egybe . Egy lány keresett az albérletbe maga mellé valakit, olcsón, jó helyen, szép lakással. Az érdeklődő levelemre válaszolva bemutatta magát: frissen végzett egyetemista, aki teljesen átlagos dolgokkal. Ami miatt különleges volt, az az, hogy nem volt fenn se facebookon, se skypeon a volt barátja miatt. Kérte, hogy én is mutassam be magam, ezt meg is tettem, és érdeklődtem, hogy mikor tudnám megnézni a lakást. 

Innentől egy komédiára hasonlított a levelezés. Leírta, hogy nagyon szimpatikus vagyok, meg hogy szeret mindent, amit írtam magamról, és biztosan nagyon jól ki fogunk jönni egymással, és jó lakótársak leszünk, csinálunk közös programokat... de most éppen nem tudom megnézni a lakást, mert Frankfurtban van. Viszont elküldi a szerződést, én küldjem vissza aláírva, és utaljam át a kauciót meg az első havi lakbért. 

Na, álljon meg a menet! A szerződéssel kapcsolatban vállalható, hogy a parkolóhelyre nem állok be csónakkal és az is, hogy nem kereskedem illegális szerekkel a lakásban, de mi a helyzet mondjuk a felmondási idővel? Addig pedig nem fizetek, amíg nem láttam a lakást és nem találkoztam vele, hiába küldi el a személyijét fotón. 

Addig-addig győzködött, hogy fizessek és írjak alá, hogy már kedvem se volt látni élőben, így más lakás után nézem. Végül elég izgalmas lett a helyzet, mert úgy utaztam haza, hogy nem volt lakásom, távolról pedig elég nehézkes szobát keresni: nem tud az ember se telefonálni, se lakást nézni, úgy meg nem egyszerű megszerezni valakinek a bizalmát. Végül egy ismerős segített, ezúton is köszönet érte. :)