Charlottenburgi kastély

Több, mint fél évnyi berlini tartózkodás után jutottam el az egyik fontos turistalátványossághoz, a Charlottenburgi kastélyhoz. Az odaút alatt megértettem, hogy miért csak most jutok el ide: bár még az "A" zónában van, eléggé távol van a főbb csomópontoktól, ráadásul mindenkori lakhelyemhez képest a város másik végében. Ennek ellenére mondhatom, hogy megéri felkeresni, főleg tavasszal. A kastélyba végül nem jutottam be, ez a bejegyzés főleg a(z amúgy ingyenes) kastélyparkról szól.

Látványosan illeszkedik az épület a környezetébe, egy széles út vezet a kastélyhoz, amit két gladiátor őriz. Az előtérben áll Nagy Választófejedelem Emlékműve (Reiterdenkmal des Grossen Kurfürsten), ami állítólag a német barokk egyik remekműve. Ennél azért érdekesebb, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörésének évében felállított szobor a második világháború jelentős részét egy tó fenekén töltötte, és csak az ötvenes évek elején került újra szárazra.

A kastély bejárata

A kastélyparkot a szobor felállításával egy időben épült ki, a Napkirály kertépítésze, Le Notre tervei szerint, és azóta gyakorlatilag alig változott. A park önmagában is szép, két ojjektumot tekintettünk meg: a Belvedere-t, ami atomtámadás ellen nem véd, azonban a kastélyka alkalmas arra, hogy a későbbi II. Frigyes Vilmos itt tervezgesse a jövőt a Rózsakeresztes lovagokkal. A másik épület a Mauzóleum volt, amit a XIX. század elején építettek Lujza királynő temetkezési helyként, de később több Hohenzollern családtagot is itt temettek el.

Mauzóleum

Belvedere

A park szép, ezt azt hiszem, nem kell külön magyarázni. Futók, családok és futó családok rendszeresen megfordulnak itt. (Nem vicc, tényleg láttunk egy családot: a szülők futottak, és tolták a babkocsikat. Jó kis edzés...) Állítólag még róka is van a kertben. Azt hiszem, beépítem a helyet az ide látogatóknak megmutatandó dolgok közé.

SA börtön, Papestrasse

Az egyik óra a német főváros náci örökségéről szól, és a tanár különféle helyszínekkel tűzdelte tele a tematikát. Ezen a hétfőn például a General-Pape-strasse-ba mentünk, ahol az egyik épület a nemzetiszocialistáké volt, és hatalomra kerülésüktől (1933) fogdának (detenction centre) használták. A nagyjából száz, hasonló funkciójú épületet ma korai koncentrációs táborokként ismerik. Ez azért szerintem egy kicsit túlzás, mert nem dolgoztatták őket és nem is a direkt megsemmisítésük volt itt a cél, de tényleg nem bántak kesztyűs kézzel a politikai, vagy faji, vallási alapon begyűjtött foglyokkal: a meglátogatott épületben nagyjából harmincan vesztették életüket az SA tevékenységének következtében.

Így néz ki a volt börtön kívülről 

 A kiállítást, vagy inkább emlékhelyet könnyen meg lehet közelíteni, pár perc sétára fekszik a Südkreuz-tól, ami fontos tömegközlekedési csomópont. Egy ipari terület közepén álló csinos téglaház alsó szintjét használták fogdának. Két idegenvezető mesélt nekünk, meglepetésre németül, de – őszinte meglepetésemre – összeállta a kép, nagyjából értettem, hogy miről beszél a srác.

A kiállítás igazából csak az az épületet, illetve a múltjának egy szeletét szeretné bemutatni, ahol van. Nem akar többet, de amit akar, azt profi szinten végzi. A valaha fehérre meszelt falakon még láthatóak falfirkák a náci időkből, ezeket üveglapokkal védik és mellette táblán magyarázzák, hogy mit lát a látogató. A nők és a férfiak külön cellában voltak, sokan összezsúfolva. Most néhány ott raboskodó embernek a képe és egy rövid tájékoztató szöveg állít nekik emléket. Néhány életutat és történetet ismerhetünk meg a fekete táblákról, néhány helyen pedig az SA-ról és a ház történetéről olvashatunk. A legnagyobb teremben egy nagy asztal és székek állnak, mutatva, hogy a múzeumpedagógiai célokat is szem előtt tartják a kiállítás készítői. A néhány bemutatott helység szinte ugyanolyan állapotban van, mint a harmincas évek elején. Ott állsz egy kép előtt, olvasod a szöveget, és látod magad előtt az összegyűjtött embereket, és az egyenruhásokat. Megfog a hely hangulata.

Nyolcvan éves falfirka: az FJK az SA utódja, aminek a III.B részlege volt felelős Berlinért. 

Abszolút kívül esik a mainstream kiállításokon, de mindenképpen ajánlom a hely felkeresését annak, aki Berlinben tölt néhány napot és fogékony az ilyen témákra! A ház amúgy idén márciusban nyílt meg, úgyhogy vadi új, és ingyenes, a honlapja ide kattintva érhető el.

Május 1.

Május elsején délelőtt dolgoztam, aztán meg nagy tömeg volt, és nem láttam fantáziát abban, hogy a szorongató tömeget örökítsem meg, de aztán még egy szélsőbalos tüntetésbe is belebotlottunk. Egyperces hangulatjelentés. További képek a Nagyítás fotógalériában.

Tavaszodik

Régen nem jelentkeztem új bejegyzéssel, de lassan sikerül behoznom magamat, és talán a rend is helyreáll, így fogok tudni rendszeresebben posztolni, és a videókat sem felejtettem el, csak nincs időm az összevágásukra. Ennek ellenére most újra csak egy, menet közben egész kis rovattá (önálló címkévé) bővülő életképes sorozattal jelentkezem, de remélhetőleg még a héten írok egy náci börtönről vagy a május elsejéről.

Pózolj rendőrrel! Avagy: május elseje a német fővárosban. 

Apja-fia

Ehhez nem elég németül tudni: ez berliniül van. 

Kirándul az óvóda

Életképek

Kiköltöztünk a koliból. A végén segítségünkre volt egy bevásárlókocsi. Környezettudatosak vagyunk, a szelekítvbe kerültek a nem visszaváltható üvegek. 

NDK utánérzés, egy kicsit másképp. 

Ez a kép csalás, mert igazából Rostockban készült. Közeleg a húsvét, boldog karácsonyt! 

Ez a térkép egy kávézó-pékség falán volt. Azt ábrázolja, hogy Németország egyes részein hogy hívják a zsömlét. 

Az egyik nagy áruházban ismerős szimbólumra akadtam. :) 

Az új otthon

Jogos a felvetés, hogy ha már leírom azt, hogy hol nem lakom, akkor írjam le azt is, hogy hol igen. Úgyhogy most ez következik. 

A házat igazából nem is én, hanem Bíbor találta nekem, én csak skype-on bejelentkeztem, és beszélgettem egy kicsit az itt lakókkal, hogy lássák, hogy nekem is két lábam meg két fülem van, és nem vagyok teljesen szőrös. Andreas szobájában lakom most, aki egy hónapra elutazott Marokkóban. és addig kiadta a helyét. Rajta kívül zömmel német diákok laknak itt, két lány és egy francia fiú, Clément. A lányok is eltűntek: kihasználják a félév végét, és nyaralnak valahol külföldön, úgyhogy most az angolul alig tudó Clémenttel ketten próbáljuk megértetni magunkat zömmel németül az én német tudásommal, ami igencsak korlátozott. Szóval kevés kommunikáció van közöttünk, de elvagyunk. 

Maga a hely olyan, hogy elsőre beleszerettem, pedig elég sok cuccal érkeztem: gyakorlatilag a városon kívül, egy falban lakom, ahonnan S-Bahnnal kb. fél óra alatt megközelíthető a belváros. A falu egyik oldalán tó (ez közvetlen a ház mellett fekszik), a másik oldalán pedig erdő van, maga a falu meg szép, rendezett, és barátságos. 

És akkor jöjjenek a képek! Ha kilépek a házból, akkor ez a kép fogad: 

Ez pedig maga a ház: a földszint gyakorlatilag egy lakás, a jobb oldali a fürdő, a bal szélső a konyha ablaka. Az én szobám a másik irányba néz. 

 A ház mellett, balra van egy kis park, ami ebben végződik: 

 Ez a jól felszerelt fürdőszoba: 

 Ez pedig a kevéssé jól felszerelt, de megfelelő méretű szobám (a rendetlenség valamiért pont nem látszik a képen:)): 

Egy hónap után valószínűleg tovább kell állnom, de van már lehetséges hely, ahova megyek. De az is lehet ,hogy megpályázom itt az apró vendégszobát. 

Félévzárás

Az utóbbi időben úgy tűnhetett, mintha eltűntem volna. Nem állítom azt, hogy az utóbbi időpen nem történtek velem érdekes dolgok (sőt!), csak egyszerűen a félév végéhez közeledve egyre több dolgom van, és nem jut idő arra, hogy a blogra írjak. 

Most először is egy jó hírrel szeretnék szolgálni. A blognak nem szakad vége a félév végével, hanem ugyanebben a formában (és remélhetőleg még több bejegyzéssel) folytatódnak berlini kalandjaim, ugyanis még egy félévet itt fogok tölteni. A következő félév egészen más lesz, mint az első, és nem csak a félév alatt megszerzett ismerősök vagy a lényegesebb helyek ismerete miatt. A lényegi változást egyrészt az hozza, hogy  a következő félévben nem kapok ösztöndíjat az egyetemtől, másrészt pedig az, hogy a kollégiumi szerződést nem lehet meghosszabbítani. Ez azt jelenti, hogy dolgozni fogok, és új helyre, albérletbe költözök, új emberekkel.

A lakás és a munkakeresés gőzerővel folyik, egyenlőre részeredményekkel. A hónap második felét viszont otthon töltöm, így a ittlét első fele már csak alig egy hétig tart a számomra, utána közel két hét otthonlét után remélhetőleg már dolgozni térek vissza. 

Addig is néhány életképpel készültem, valamint egy cikkel, ami megmagyarázza a blog címét. A cikkhez klikk ide! 

Van olyan templom, ahol már kártyával is lehet adományt adni. 

Jópofa bolt, Dali- és bakelitórával Anonymus-maszkkal.

Útjelző tábla

Terrorcsoki

Egy régi adósságomat törlesztem most: még december elején jártam a csokiboltban és a Topography of Terror múzeumban egy régi és egy új ismerőssel. A történethez hozzá tartozik, hogy ez egy improvizatív délután volt: a múzeum, amit meg akartunk nézni, zárva volt, és mellesleg még jól el is áztunk, ami még emlékezetesebbé tette a napot. 

A csokibolt a belváros szívében van, és nem csak akkor érdemes bemenni, ha vásárolni akar az ember, hanem egy nézelődést is megér. Megtekinthetjük a Bundestagot vagy a TV tornyot csokiból, mégohzzá hatalmas méretekben (a torony kb. 3 méter magas). Ezen kívül hatalmas választékból válogathatunk (természetesen megkérik az árát), a különfélébb édességeket pakolhatjuk a kis kosárkába. A képen látható repülő szintén csokiból van, és láttam csokigejzírt is. (Ez egy vulkán szerű csokiképződmény, aminek a közepében bugyog a csokoládé. Én neveztem el. :)) A csokis cég elődje még 1863-ban alakult, a mostani helyzetet az teremtette meg, hogy 1999-ban egyesült két cukrászcég. 

Az édes élvezetek után más vizekre eveztünk: a náci uralom szörnyűségeit néztük meg a Topographis des Terrors nevű - amúgy ingyenes - múzeumban. A kiállítás igényesen volt összerakva, csak a ruhatárat kellett keresni egy darabig (természetesen az orrunk előtt volt, csak nem ismertük fel). Megismerkedtünk az SS, a Gestapo és egyéb szervezetek kialakulásával, aztán működésükkel. Még Magyarországnak is jutott egy kis hely. A németeknél azt hiszem, többé-kevésbé tudatos a múlttal való szembenézés (van mivel szembenézni), ez is egy példája ennek: a múzeumhoz könyvtárat is fenntart és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek. 

Vannak még talomban események és képek, amikről nem számoltam be. Mindent szépen sorjában... 

Gyorsjelentés, videóval

Tegnap este sikeresen megérkeztem Berlinbe: bár a cipő feltörte a lábamat, és hulla fáradt voltam, természetesen csak az internet (újbóli) hiánya szomorított el. Most pótolom a tegnap estére tervezett drezdai fényképes gyorsjelentést, és Prágát is megmutatom egy kicsit más oldaláról, mint ahogy szokás. Gyorsan összedobált videó, lesz még több is. :) 

Ezt a kastélyt nem is jegyzik külön, csak a parkot, amiben áll.  Amúgy gyanús, hogy láttam egy filmben.

A parkban vasút is jár jó időben. Kb. 25-30 cm-es a nyomtáva! 

Felszerelkezve

Ampelwoman! 

Fényképes gyorsjelentés 1.

Zárt ajtókat döngetek

A várból Pest felé, előtérben a Tabán, jobb felül a zöld a Gellért hegy alja.  

Egy kicsit más a felirat, mint nálunk... 

A templom, ami hotel lett.

Életképek

A hétvége tele volt olyan élményekkel, amit máig nem dolgoztam fel. No, itt nem lélektani feldolgozásról lenne szó, hanem a képek rendezéséről és arról, hogy összevágok valami videót az utóbbi napokban készült felvételekből. 

Addig is, amíg ezek elkészülnek, néhány tipikus (vagy csak simán vicces) berlini életképet osztok meg a Nagyérdeművel. 

Itt éppen nem kézben, hanem földön van az üveg. Rendszeresen söröznek a németek az S-Bahnon meg mindenhol máshol, korra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Teljesen normális látvány, hogy reggel aktatáskával, öltönyben valaki sört iszogat munkába menet. 

Ez az angyalka a berlini "bulinegyed" közepén van, egy rock klub előtt, fák tövében megbújva. Ha arra járok, mindig megkeresem, és néha le is fényképezem - ez esetben díszkivilágításban. 

Ez a kakukktojás, ugyanis nem Berlinben, hanem Hamburg belvárosában készült. Amúgy Németországban az eddigi tapasztalataim igencsak liberálisak. Egyházi tekintetben csak statisztikailag tudom ezt többé-kevésbé alátámasztani (Hamburgnak több mint a fele ateistának vallja magát), szexuális téren viszont nem csak a mindenhol fellelhető sexshop-ok árulkodóak: októberben volt kint egy plakát, amin két srác feszített majdnem teljesen meztelenül egymás ölében. 

Csendélet a kollégiumban. 

Van egy utca Charlottenburgban, ahol a porták előtt kis táblák emlékeztetnek arra, hogy kiket vittek el abból a házból a nácik. A vaku miatt nem látszik annyira, de égtek a mécsesek - talán a háziak foglalkoznak a korábban ott élők emlékével.