Az utolsó hét

Az első bejegyzésben megígértem, hogy lesz ilyen. Most itt van hivatalosan is, bár nem az utolsó berlini hetemről lesz szó benne, mert még visszamegyek "nyaralni". A hivatalos "utolsó hét" alatt valójában az ISHA konferenciát értem, amin volt szerencsém előadóként is részt venni. 

Az ISHA a történészhallgatókat összefogó szervezet, ami a nevével és a logójával ellentétben nem világ- hanem csak európai szintű. Nem mellesleg Budapesten alakult, és - ez a reklám helye - idén a 25. konferencia szintén Budapesten lesz. Ennek a szervezetnek volt a nyári szemináriuma (ki konferenciája) július végén Berlinben, amin hat szaktársammal egyetemben lehetőségem volt részt venni. Ez nagyjából abból állt, hogy nappal szakmáztunk (előadások, workshopok stb.), este meg különböző bulik voltak. Külön emlékezetes marad a strandolás, amihez elvittek minket a lehető legmesszebbi tóhoz, a National drinks and foods party, és a The Gobbi Hildas legújabb albuma. 

Szóval élményben nem volt hiány. Ezen a héten jelentősen megnőtt a külföldi ismertségek száma, és sokat beszéltem angolul. Ezen kívül szakmailag is elég erős potenciált képv

isel az ISHA, minden évben jelenik meg folyóiratuk és egyéb kiadványaik is vannak, angolul, amibe lehet publikálni.

Az utolsó teljes napon Berlin környékén jártunk be egy germán falut meg egy szláv erődöt. Érdekes volt, de eléggé leszívta az energiáinkat, csak este a bulira jöttünk bele újra. Nem csak a pálinkánk, hanem az unicumunk és a túró rudi is hamar elfogyott, úgyhogy sikere volt a magyar konyhának. 

Hazafele egy napot töltöttünk még Párágban is. Ezzel kapcsolatban a fő tanácsom, hogy 50 perc (+ buszút) alvás után ne tervezzen senki reggel hétig tartó városnézést, főleg ne Prágában, mert nem találtunk hajnalig nyitva tartó kocsmát vagy szórakozó helyet. Ezt kompenzálva a buszállomáson és egy hotel előtt aludtunk hajnalban. A többi része viszont jó volt, bár azok, akik már ismerték a várost, jelentős időt töltöttek egy Burger Kingben, és elég jól elszórekoztak (én is köztünk voltam).

***

Mi lesz az utolsó hét után? Mivel az utóbbi hónapokban elég sok dolog történt velem, amit érdemes megörökíteni, nem szűnik meg a blog és a blogírás, hanem szépen lassan megpróbálom bepótolni azt, amit az utóbbi hónapokban nem írtam meg. Pont az események fegyorsulása okozta ablogírás elmaradását, de még rengeteg vágatlan videófelvétel is van a birtokomban, amit meg szeretnék osztnia Veletek, de sajnos csak 24 órából áll egy nap. :)

Egyszóval: tessék komentekben, üzenetekben és élőben is követelni a blog folytatását, és olvasni a dolgokat, mert van mit megosztanom! 

SA börtön, Papestrasse

Az egyik óra a német főváros náci örökségéről szól, és a tanár különféle helyszínekkel tűzdelte tele a tematikát. Ezen a hétfőn például a General-Pape-strasse-ba mentünk, ahol az egyik épület a nemzetiszocialistáké volt, és hatalomra kerülésüktől (1933) fogdának (detenction centre) használták. A nagyjából száz, hasonló funkciójú épületet ma korai koncentrációs táborokként ismerik. Ez azért szerintem egy kicsit túlzás, mert nem dolgoztatták őket és nem is a direkt megsemmisítésük volt itt a cél, de tényleg nem bántak kesztyűs kézzel a politikai, vagy faji, vallási alapon begyűjtött foglyokkal: a meglátogatott épületben nagyjából harmincan vesztették életüket az SA tevékenységének következtében.

Így néz ki a volt börtön kívülről 

 A kiállítást, vagy inkább emlékhelyet könnyen meg lehet közelíteni, pár perc sétára fekszik a Südkreuz-tól, ami fontos tömegközlekedési csomópont. Egy ipari terület közepén álló csinos téglaház alsó szintjét használták fogdának. Két idegenvezető mesélt nekünk, meglepetésre németül, de – őszinte meglepetésemre – összeállta a kép, nagyjából értettem, hogy miről beszél a srác.

A kiállítás igazából csak az az épületet, illetve a múltjának egy szeletét szeretné bemutatni, ahol van. Nem akar többet, de amit akar, azt profi szinten végzi. A valaha fehérre meszelt falakon még láthatóak falfirkák a náci időkből, ezeket üveglapokkal védik és mellette táblán magyarázzák, hogy mit lát a látogató. A nők és a férfiak külön cellában voltak, sokan összezsúfolva. Most néhány ott raboskodó embernek a képe és egy rövid tájékoztató szöveg állít nekik emléket. Néhány életutat és történetet ismerhetünk meg a fekete táblákról, néhány helyen pedig az SA-ról és a ház történetéről olvashatunk. A legnagyobb teremben egy nagy asztal és székek állnak, mutatva, hogy a múzeumpedagógiai célokat is szem előtt tartják a kiállítás készítői. A néhány bemutatott helység szinte ugyanolyan állapotban van, mint a harmincas évek elején. Ott állsz egy kép előtt, olvasod a szöveget, és látod magad előtt az összegyűjtött embereket, és az egyenruhásokat. Megfog a hely hangulata.

Nyolcvan éves falfirka: az FJK az SA utódja, aminek a III.B részlege volt felelős Berlinért. 

Abszolút kívül esik a mainstream kiállításokon, de mindenképpen ajánlom a hely felkeresését annak, aki Berlinben tölt néhány napot és fogékony az ilyen témákra! A ház amúgy idén márciusban nyílt meg, úgyhogy vadi új, és ingyenes, a honlapja ide kattintva érhető el.

Magyarization

(Gondolatcsíra. Nincs kész, csak helyzetjelentés! Berlinhez és Barosshoz is kötődik, ezért mindenhol fellelhető.) 

A címben szereplő kifejezést nem én találtam ki, hanem egy angol nyelvű szakszövegben olvastam. A jelentése magyarosodás. Végül is sokkal egyszerűbb kimondani, mint azt, hogy "hungarianization." 

Két órám is van itt Berlinben, aminek nyomán a nemzet, identitás kérdéskörben igencsak sok gondolat fordul meg a fejemben. Az egyik a XX .századi Dél-kelet Európáról szól, a másik pedig Pop&nation címre hallgat, és a tanár saját állítása szerint a Nena egy számától vette (itt lehet meghallgatni). Most az órák során megfogalmazódott gondolatok egy részét írom le olyan állapotban, ahogy jelenleg a fejemben vannak. 

Ma két kiselőadást hallgattam meg a Pop&nation órán. Az egyiket egy dél-angliai srác tartotta, majdnem teljesen érthetetlen kiejtéssel, és a skót öntudatot boncolgatta: azt mondta, hogy konstruált identitás. A skótduda és skótszoknya például nem is skót találmány, főleg nem ősi skót jelkép. Természetesen sok szó esett az angolokról, britekről: a skótok például nem angolok, de kötődnek az Egyesült Királysághoz. A második előadást egy francia-belga-brüsszeli lány tartotta. Francia az anyanyelve, Belgiumból jött, és Brüsszelben él. Belgium déli felében francia anyanyelvűek élnek, északon meg flamandok, az amúgy északi Brüsszel pedig vegyes  lakosságú. Az órát tartó tanár amúgy Jugoszláviában született, és azt hiszem, a mai Szerbia területéhez kötődik, de Berlinben él. 

Rengetegen írtak a nacionalizmusról, nemzetről, nemzeti identitásról (Benedict Anderson, Michael Billig,  stb.). Ennek nyomán nyilván rengeteg meghatározás is született. A mai nemzetfogalmat amúgy általában a francia forradalomtól eredeztetik, mára pedig az államok többségét nemzetállamnak tartják. 

Itt jutottunk el addig a pontig, hogy feltegyük a kérdést: mi is a nemzet? Aki arra vár, hogy a bejegyzés végére előállok egy rendíthetetlen definícióval, az nyugodtan navigáljon vissza a facebook-ra. Egyszerűen csak fel fogok vetni néhány kérdést. 

"- I'm from Belgium here. But at home I'm from Brussels."
"-The Scottish people are British."
"-I'm from Yugoslavia. I'm Serb."
"Az a csehszlovák kislány..."  

Ha valaki nem európai, akkor valószínűleg a fenti mondatok után eléggé megkavarodik. Egy egyszerű kérdésre ("Where are you from?") sokszor bonyolult válaszok érkeznek. Az "öreg kontinens" etnikai sokszínűsége közismert tény, de vajon akkor hol vannak a nemzetek? 

A nemzet az identitás egy szintje - fogalmaztam meg pár hete. Az, hogy ez a szint melyik, az más kérdés. Mindenesetre elő lehet citálni a nemzeti nyelvet (Belgium, Írország, Ausztria és Németország, Svájc), a közös történelmet (Szlovákia, Montenegró  Lettország), vagy a nemzeti kultúrát (mi az a kultúra?), sőt, akár azt is lehet mondani, hogy a nemzet elképzelt közösség, de mindegyik sántít szerintem. (Ez nem tétel, csak feltevés.) 

Tegyük fel például, hogy egy osztály úgy dönt, hogy ők egy nemzet. Kialakíthatják közös jelképeiket, írhatnak himnuszt, lehet címerük, közös nyelvük, programjaik, kultúrájuk. Miért nemzet, és miért nem csak egy osztály? Mert ők azt mondják magukról. Sőt, tovább megyek, államot is létrehozhatnak. Ne tessék csodálkozni, van példa nagyon kicsi államokra! (Például Suwarrow vagy a Sealandi Hercegség). 

Tehát minden más szabályt és a nemzetről szóló elképzelést felrúgva olyan nemzetiségű vagyok, amihez tartozónak vallom magam - legyen az akár magyar, skót, olasz vagy piréz. Igen, ez közhely. 

De térjünk vissza az identitás szintjeihez! Mi is ez a nemzet dolog, amihez legtöbben tartozunk? Hogyan lehet az identitásnak azt a szintjét megfogni, ami a nemzetre vonatkozik? A skót, belga és jugoszláv helyzet bemutatásával kezdtem, ide is térek vissza a bejegyzés végén. Ugyanis ezeknél az eseteknél több szinten is van nemzet: skót vagyok és brit, külföldön belga és otthon francia. Ennél a pontnál jutottam oda, hogy ez a nemzetfogalom elég képlékeny. Mondhatni többemeletes. 

Ezt megfogalmaztam, aztán leromboltam az emeleteket. Az nemzethez tartozás érzését nem szintnek, hanem az identitás egy részének tekintem. Egy olyan része, amit nem érdemes elválasztani bármilyen más identitástól. Mondjuk főleg nem területitől. De vallásitól, iskolaitól, nemitől sem. 

Akkor miért kell külön beszélni róla? Egyszerűen azért, mert mások is beszélnek róla? 

Végül is igen. De inkább úgy mondanám, hogy azért, mert az emberek jelentős többsége erősen kötődik egy nemzethez. Azaz: a téma aktuális. 

Tanügyek

Az eddigi bejegyzésekből annyira nem derül ki, de iskolába is járok, sőt, ezért (is) jöttem ki. Méghozzá a Humboldt Unversität falai között okosodok, angol nyelven, főleg a Berlin Studies programban (ez röviden azt jelenti, hogy Berlinről szóló óráim vannak). 

Hogyan is oktatnak Berlinben? 

Először is: az órák nem akkor kezdődnek, amikor, hanem negyed órával később. Tehát ha azt látja valaki, hogy 12-14 óráig tart az óra, akkor 12.15-kor kezdődik, és 13.45-kor véget is ér a kurzus. Az órákra pedig olvasni kell. Ez nem lenne meglepő, de mindegyik kurzuson minden órára el kell olvasni átlag 20-30 oldalt. És most jön a java: az emberek el is olvassák. Sőt, nem csak hogy elolvassák, de kinyomtatják, és beviszik órára majdnem minden esetben. 

Erről a kinyomtatásról érdemes pár szóban szólni. Hogyan tudják kinyomtatni? Egyrészt ott van a moodle felület, ahova a tanár feltölti az összes (!) olvasmányt pdf-ben, így úgy tudsz készülni az órákra, hogy ki se kell nyitni a könyveket (annak előnyeivel és hátrányaival). Másrészt van a Grimm Zentrum előtt egy fénymásolószalon, ahova a tanárok leadják a "reader"-t, tehát minden olvasmányt, amire szükség lesz a félév során. Ezek sorszámot kapnak, és kiválaszthatod a listából, hogy melyiket szeretnéd kinyomtattatni. Leadod a rendelést, és másnap - miután kifizetted a megfelelő összeget - megkapod az olvasnivalókat. 

Ez a rendszer abszolút működőképes, nem kell könyvtárba rohangálni és könyvekre vadászni. Szerintem hátránya is van, méghozzá az, hogy a kézbe vett könyvről van emléked, főleg, ha beírtad párszor a keresőbe, a fénymásolat szerzőjéről, vagy a könyvről, amiből kifénymásolták, nem tudsz semmit. 

Itt nem kreditek vannak, és alapjáraton nem feltétlenül kapsz jegyet a kurzus végén. ECTS pontokat lehet gyűjteni, és modulokat felvenni. Ezekbe nem mennék nagyon bele, mert igazából nem értek hozzá, azt viszont elmondom, hogy hogyan néz ki a követelményrendszer. 

Általában 3 vagy 4 ECTS pontot lehet szerezni az óráimon. Ha elég 3 ECTS pont, akkor kb. 2-3 pároldalas beadandót kell írni a félév folyamán ("response paper"), amit kiegészít egy kiselőadás, általában valamelyik olvasmányról. Ha viszont valaki 4 pontot szeretne, akkor szemináriumi dolgozatot is kell írni. Van olyan óra is, ahol a 3 ECTS ponthoz is kell a dolgozat. 

Nekem csak gyakorlataim vannak, amiken 20-30 között van a hallgatói létszám (az ittenieknek szóló órán kevesebben vagyunk). A nagy létszám ellenére nem olyan nagy az aktivitás, R. Várkonyi tanárnő például szerintem  sokkal jobban megmozgatott minket. A kommunikációt az is nehezíti, hogy a legtöbb embernek az angol tanult nyelv, az pedig még jobban, hogy sokaknak nem: megfigyelhető, hogy azok szólnak többet hozzá az órához, akik anyanyelviek, a mi meg sokszor nehezen értjük meg például az egyik Dél-Angliából érkezett srácot, de a távol-keletiek kiejtése sem a legérthetőbb. 

Ha figyelek arra, hogy milyen szófordulatokat használok magyarul, rájövök, hogy érthető a probléma: az anyanyelvi beszélők nem tudják, hanem érzik a nyelvet. Vegyünk például egy egyszerű, interneten megtalálható cikket, és próbáljuk meg visszaadni ugyanezt angolul. Avagy: mit kezdene valaki, aki tankönyvből tanult magyarul, ezzel a cikkel? 

A relatív inaktivitás nem jelenti azt, hogy csend lenne az órán (bár ez is előfordul), sőt, van, hogy az egész óra elmegy kérdésekkel, de ritkán bontakozik ki olyan igazi jóféle szakmai vita. 

A tanárok hozzáállása nagyon tetszik: érződik, hogy nem elsősorban kutatók, hanem ugyanannyira kutatók, mint tanárok (mint ahogy az ELTÉ-n is sok ilyen van). Ennek hatására nincsenek kamuórák (vagy legalábbis,  én nem találkoztam velük). A termek többsége elég jól felszerelt, és - bár nincs olyan jó campus, mint a Bölcsészkaron - közel vannak egymáshoz az épületek, a belváros közepén. Jó ide járni. 

Mennyire lehet megélni Berlinben az Erasmus ösztöndíjból?

A fent látható tudományos-fantasztikus jellegű kérdés akkor fogant meg a fejemben, amikor meghallottam, hogy "Jaaa, az ösztöndíjból úgysem lehet kijönni." Innentől kedve viszont komoly fejtörést okozott, hogy akkor mit fogok enni Berlinben? Nem, ennivalót lehet találni, és lehet rajta spórolni is. Az izgatott, hogy miből fogok utazni, bulizni, szórakozni. Az első hónap után most mérleget vonok az utóbbi 4 és fél hét anyagi hátteréről. 

Pár nap után (konkréten október 5-étől) elkezdtem vezetni, hogy melyik nap mennyit adok ki. Hét végén összesítem, és még tart a lendület, úgyhogy egészen pontosan minden leírok. Majd január-február környékén megnézem, hogy hogy állok. 

A második héten kereken hatvan eurót költöttem. Ez alá a csodás szám alá azóta sem sikerült lesüllyedni, bár ezen a héten jó eséllyel rekordot döntök. A harmadik hét volt a csúcs, ezen a héten közel 100 euró került ki a kezemből, de közel a fele hosszútávú kiadás volt: beiratkoztam a Staatsbibliotek-ba, és befizettem a sportot (például az evezést). Ezek alapján úgy tűnik - de nem akarom elkiabálni, hogy nagyjából tartható az eddigi életszínvonal, főleg beleszámítva azt, hogy egyetemre járás mellett kevesebbet bulizunk, és sok olyan kiadásom volt, amit egyszer kellett megejteni egész félévre. 

Na de mire megy el a pénz? A tapasztalat az, hogy nem kajára. Nem azért, mert nem eszem, hanem mert nem drága: átlag 20 euróból ki lehet jönni egy hétre, ami azt jelenti, hogy olyan, mint otthon: kb. egy ezresből kijövök egy napra úgy, hogy nagyrészt magamra főzök (erről is lesz majd videónapló is). A sör szintén kardinális kérdés, bár elég sokat boroztunk is (meg is bántam, nem volt olyan jók). E téren sem rosszabb a helyzet az otthoninál: pár euróért lehet venni bort, fél euró fölött valamivel elfogadható sört (Beck's!). 

Akkor mi drágább, mint otthon? Hát a szolgáltatás. Például nincs olyan szórakozóhely, ahova ne kéne fizetni pár eurót. Három euró alatt kevés helyre mész be, de van, ahol tízet, sőt, többet is elkérnek (ilyen helyekre nem megyek). Ha nem boltban vásárolsz, akkor a sör is sokkal drágább: egy kocsmában három euró körül van egy korsó, de szórakozóhelyen ennyiért csak egy pohárral kapsz. Ha nem magára főz az ember (és nem a menzán eszik), akkor is elég jó árakat lehet fizetni a kajáért. 

Szerencsére a családom az előzetes költségeket gyakorlatilag teljes egészében kifizette, beleértve az első havi lakbért. Ha ez nem lenne, akkor esélyem sem lenne kijönni ennyi pénzből, de így nem lehetetlen feladat. És olyan "luxuskiadások" is belefértek, mint a hokimeccs, vagy táncház. 

Erasmusos tennivalók érkezéskor

Ez a bejegyzés egy kicsit szárazabb lesz, de úgy gondolom nem árt megörökíteni, már ha a jövőben is lesz még Erasmus vagy nem omlik össze az ELTE. A első nap intéznivalóiról már írtam, úgyhogy most a későbbiekről lesz szó. 

Először is: szemfülesnek és precíznek kell lenni, nem árt, ha "több szem többet lát" alapon működik a rendszer. A beiratkozáskor már feltűnik az a jelenség, hogy a németek szeretnek az egyszerű(nek tűnő) dolgokon még csavarni egyet (vagy kettőt). Például kérnek egy német bankszámlát, amit ha megcsinálsz akkor be kell jelenteni a koliban, és aláírni egy papírt, hogy levehetik róla a pénzt. Én is lementem, és minden rendben ment, még egy papírt is kaptam, hogy hogyan regisztráljak be a koli rendszerébe. A lakótársaim segítségét kértem, mert a papíron jelzett honlap azóta igencsak átalakult, és közölték, hogy szerintük nincs semmi, ha nem csinálom meg. Elvileg még egy semesterticketet kaptam volna, amire nincs szükségem, úgyhogy azóta is itt hever a papír az asztalomon. 

Az egyetem felé is jelezni kell, hogy megérkeztünk. Egyrészt alá kell íratni a Tanulmányi Szerződést (Learning Agreement) egy fazonnal, aki a helyi ügyintéző. Volt a beiratkozás után egy campus-tour, amire Hajni elment, és ott elmondták, hogy melyik ajtó mögött lakik az illető (más haszna amúgy nem igazán volt). Ebből kifolyólag én csak odaadtam a papírkámat Hajninak, ezúton is köszönet érte. 

Ugyanitt kellett aláíratni a Certificate of registration feliratú papírt, és mindezt elvileg az érkezéstől számított két héten belül. Ezeket az otthoni KARI ügyintézőnek kell elküldeni, aki aztán mindenfelé továbbítja, és reménykedünk, hogy egyszer csak megérkezik a második részlete az ösztöndíjnak. 

Remélem, hogy ezzel lefutott az ideérkezéshez kapcsolódó ügyintézés, és legközelebb a félév végén kell majd papírokkal aláírásokért rohangálnunk.  

Tanulás a Humboldton

Még mielőtt bárki is úgy érezné, hogy az Erasmusos félév csak a világlátásról és a bulizásról szól, röviden beszámolok arról, hogy egyetemre is járunk. De csak nappal, nem szokás fényképezni, és nem is olyan mozgalmas, mint egy jégkorongmeccs vagy egy táncház. Mostanra úgy tűnik, végleges az órarend, úgyhogy van értelme nyilatkozni a témában. Na, haladjunk csak szépen sorban, hétfőtől péntekig! 

Hétfőn lett volna egy órám. De leadtam, mert nincs rá időm. Na, ez nyilvánvalóan nem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy van jobb dolgom is. 

Szóval akkor kedd. Hajnali tízkor van egy órám, ami Dél-kelet Európa XX. századi történetével foglalkozik. Egy angol fazon tartja, de egész érthetően beszél. Marha jó órákat tart, azt érzem (amit minden itteni tanáron), hogy nem csak bejött órát tartani, hanem tényleg át akar adni nekünk tudást, gondolatokat, és ehhez meg is követel egy csomó mindent. Előző órán a nacionalizmusról volt szó, amihez két szöveget kellett elolvasni. 

A keddhez tartozik még (most tessék megkapaszkodni) a Hiphop. Ez így valószínűleg elég erős volt elsőre, úgyhogy elmagyarázom. Tudtam magamról, hogy valami sport kell, úgyhogy megpróbáltam röplabdát vagy evezést felvenni. Mivel ezek a jelentkezés megnyitása után pár perccel beteltek, gondolkoztam, hogy most mi legyen? Nézegettem azokat az órákat, amire fél órával későbbtől lehetett jelentkezni, és arra jutottam, hogy ez jó választás lesz: a néptánchoz képest technikailag sokat segít, hiszen az egész testet mozgatja, és biztos, hogy megmozgat. A héten volt az első óra és marha jó volt. Még van mit dolgozni ahhoz, hogy úgy menjen ez a típusú mozgás, ahogy szeretném... 

Szerdán este van csak programom: elmegyek filmet nézni. Ez a program valójában a másnapi kurzushoz tartozik, ami Berlin in fim, film in Berlin címre hallgat. Szerdán megnézzük a filmet, csütrtökön pedig megbeszéljük (valamint természetesen erre az órára is van olvasnivaló, minden hétre legalább egy fejezet vagy tanulmány). A kurzus (és innentől az összes) a Berlin Studies programhoz tartozik, ami a német fővárost mutatja be sokféle szemszögből. Ez azt is jelenti, hogy nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkozom ezeken az órákon, így lassan kialakul valami ismertségféle. 

Maradjunk is a csütörtöknél. Ezen a napon két órám is van, a filmes mellett a The Berlin Wall. Ez elég népszerű, és egy doktorandusz tartja. Egy kicsit olyan is az óra: még nincs rutinja, nem vezette az első óra történéseit túl magabiztosan. Itt is vannak olvasnivalók, többek közt egy olyan feladatot is kaptunk, hogy csináljunk interjút a fal leomlásáról. Nekem majd egy máltai doktorandusz lánnyal a korabeli, rendszerellenes rockzenéről kell majd referálnom - elég jó témát sikerült választani. 

Bölcsészként, erasmusosként pénteken óraütközést csináltam! Végül sikerült átrendezni az órákat, így alakult ki a végső, most leírt felállás. Pénteken végül két kurzuson vesz részt: az egyik a németóra, amiről még nem tudok nyilatkozni, mert ezen a héten lesz az első. Ez tart reggel nyolctól délig (igen, négy óra). A nehézséget nem csak az adja, hogy szeptember eleje óta tanulok igazából németül, hanem az is, hogy kb. kettővel magasabb szintű csoportba kerültem, mint kellett volna. 

Délután van a Pop & nation névre hallgató kurzus, ami helyi identitással, a berlini kultúra lenyomatival foglalkozik. Az első óra alapján nem igazán állt össze a kép, hogy mi lesz majd a lényeg, de érdekes kérdések merültek fel. Következő órára fényképezni kell Berlinben, és a kulturális örökség nyomait keresni. A kurzus ötlete a tanárban a Made in Germany című szám alapján merült fel (szöveg itt). (Nem, nem a Rammstein válogatáslemezről van szó.) 

...és már vége is a hétnek! 

Könyvtárak Berlinben

A félév szempontjából az egyik legfontosabb intézmény a könyvtár. Kedden, az eddigi egyetlen óralátogatás alkalmával a tanár elmondta: a Grimm Zentrum elég jó. De a Staatsbibliotek maga a paradicsom! Erről a két könyvtárról fogok beszámolni - először képpel és hanggal.

Az Staatsbibliotek valószínűleg nagyon szép az állványok mögött, de az olvasótermek tényleg az OSZK kicsit szocreál stílusát idézik, a közterekről pedig az Egyetemi Könyvtár jut eszembe (ehhez a kihaltság is passzol). Ha nem találkozunk egy sráccal, akkor valószínűleg még most is a beiratkozás helyét keressük. Amúgy igen drága mulatság az ilyesmi: 25 eurót fizettünk, remélem, cserébe a Párkányi könyv is meglesz. :)

A Grimm Zentrum az egyetemhez tartozik, így ezt ingyen használhatjuk. Az egyetemi menzán is használt kártyával tudunk szekrényt szerezni, vagy vihetünk kis lakatot a szekrényekhez. Az öt emeletnyi tér közepén egy hatalmas olvasóterem van, ahol szinte egy pisszenés nélkül tanulnak a diákok. Az épületet úgy tudom, hogy 2009-ben adták át, és süt róla, hogy könyvtárnak készült. Ennek ellenére itt is vannak használhatatlan és lassú gépek, a lift pedig mintha csak a személyzetnek működne - ami öt emelet magasságban elég nagy veszteség. Nagyjából sikerrel igazodtam el a katalógusban, amihez az is hozzájárul, hogy ugyanúgy az OPAC-ot használják, mint az ELTE. Remélem, a kölcsönzéssel sem lesz gond, bár ezek a németek szeretik túlbonyolítani az életüket.