Internetvadászat Berlinben

Az egyszerű erasmusos diák amint egy kicsit is megmelegedett új otthonában, beleszagol a levegőbe: vajon van itt wifi? Ha ez a történet Berlinben esik meg, akkor egyértelmű a válasz: hálózatok ugyan vannak, de mindegyik szépen le van védve. Ilyenkor az ember felkapja a bejelentkezéshez mellékelt szórólapot, és megpróbál eligazodni rajta: hogyan lehet minél hamarabb internethez jutni? Aztán elkeseredik. 

A kívánt hatás eléréséhez kell egy német bankszámla. Nekünk végül jól sült el a történet, mert egy kávé mellett kötöttünk szerződést, de ekkor már a harmadik bankban jártunk és a sok órája dolgoztunk azon, hogy aláírhassunk pár papírt. (Német mentalitás: amikor kiderült, hogy nekünk nincs megfelelő szolgáltatás a bankban, az ember kijött a fűtött irodából, és az esőben elsétált velünk a sarokig, hogy megmutassa, hogy merre van egy másik bank, ahol valószínűleg tudnak nekünk segíteni.) 

Valójában ez után jött a neheze. Lementünk a helyi technikusokhoz, hogy csiholjanak valamit a gépünkből, de csak odáig jutottunk, hogy segített megtalálni a gépek MAC címét és megengedte, hogy nála beregisztráljunk a szolgáltatásra. Nem, kedves Olvasó, nem tévedés: ahhoz, hogy legyen interneted, a neten kell regisztrálnod. Ez egy ördögi kör. A regisztráció után pár nappal még egy közeli hostelbe jártunk netezni. Figyelni kellett, hogy ne legyen két oldalnál több megnyitva, mert akkor percekig kellett várni egy levél elküldésére. 

Egyszer csak érkezett pár levél a HotZone-tól (ő a szolgáltató). Ebben kérdéseket tettek fel, felvetették, hogy rossz MAC címet adtunk meg, küldtek egy kicsomagolandó tanúsítványt (ilyen számítógépes tanúsítványról van szó), és egy pár leírást, hogy hogyan lehet csatlakozni a hálózatukra. Természetesen többnyelvű megfejtésekkel próbálkozunk, mentettünk mappákat, írtunk be kódokat, de nem történt semmi, leszámítva az eggyel több felugró ablakot, ami megjelent. 

A következő napon levelet kaptunk. Pontosabban egy CD-t borítékban. A CD-n már két tanúsítvány volt, amit öt lépésben kellett telepíteni, két A4-es oldal alapján. (Elég durvának hangzik, de érthető volt - ha nem rontottad el valahol). Végül beírtunk a levélben megkapott felhasználónevet és a jelszót. 

Átrágtuk magunkat… Balázzsal ugyanabban a percben sóhajtottunk fel a lakás két végében: Végre! A gép csatlakozott a hálózathoz, és a böngésző megnyitotta a gúglit. 

 Eközben Magyarországon, a poros, zsúfolt koliban a beiratkozáskor lehozod a laptopodat, és öt perc múlva már az origo-t olvasod vagy wow-ozol. Magyarország, én így szeretlek! :)