Blogajánló

Elindult a tanév, lassult a tempó. Bár nincs sok órám, rendesen elhalmoznak olvasnivalóval, a hétvégék pedig szerencsére könnyen megtelnek programmal. Nincs mindennap blogbejegyzés, mivel nincs minden nap fontos esemény. Aki mégis olvasna, annak most ajánlok néhány blogot. 

Hagy legyen az első a reklám helye! Amikor éppen nem az itteni teendőimet intézam, akkor Baross Gábor teleppel foglalkozom. Ez most a kutatási témám, amiből TDK-zni is fogok. Ennek kapcsán vezetek egy blogot, ami BarosssBlog névre hallgat (sőt, facebook oldala is van).

Aztán haladjunk mondjuk keletről nyugatra! A legkeletebbi blog a Mennyei Átjáró. A blogot egy szaktársam vezeti, aki Tiencsin városában tölt hat hónapot, velem párhuzamosan. Néha elég abszurd történetekről számol be, de az Osztrák-magyar zónáról írt rész is emlékezetes. 

Nem kell nagyot ugranunk, ha jövünk Kelet felé. A következő állomás ugyanis Mongólia, ahol Dóri múltja az időt a fővárosban, Ulánbátorban. Nemrég az [origo]-ra is kikerült videó a Lenin-szobor ledöntéséről - bár erről nem írt Dóri, de ő is ott volt. (További szocialista emlékművek itt.) Aki Mongóliába készül, olvassa el, aki nem, az is! 

Most pedig ugrunk egy nagyot, és megérkezünk Franciaországba, ahol Julcsi tölti mindennapjait, és me gis örökíti őket a blogjában. A távolkeleti blogokhoz képest egész más témákról ír, teljesen személyes hangnemben. Ami meginkább megragadott, az ez a kép, amit az ő blogjáról nyúltam: 

Végül pedig térjünk vissza Budapestre! Jó ötletnek tartom, és pár dolgot át is vettem abból, amit az Egy nap a városban blog csinál. Budapestet mutatja be a szerethető oldaláról, és hogy erre mennyire van igény, azt mutatja, hogy több, mint 22.000 ember követi őket facebookon! 

Ha valaki még tud valami jó blogról, akkor ne habozzon megosztani! 

Erasmusos tennivalók érkezéskor

Ez a bejegyzés egy kicsit szárazabb lesz, de úgy gondolom nem árt megörökíteni, már ha a jövőben is lesz még Erasmus vagy nem omlik össze az ELTE. A első nap intéznivalóiról már írtam, úgyhogy most a későbbiekről lesz szó. 

Először is: szemfülesnek és precíznek kell lenni, nem árt, ha "több szem többet lát" alapon működik a rendszer. A beiratkozáskor már feltűnik az a jelenség, hogy a németek szeretnek az egyszerű(nek tűnő) dolgokon még csavarni egyet (vagy kettőt). Például kérnek egy német bankszámlát, amit ha megcsinálsz akkor be kell jelenteni a koliban, és aláírni egy papírt, hogy levehetik róla a pénzt. Én is lementem, és minden rendben ment, még egy papírt is kaptam, hogy hogyan regisztráljak be a koli rendszerébe. A lakótársaim segítségét kértem, mert a papíron jelzett honlap azóta igencsak átalakult, és közölték, hogy szerintük nincs semmi, ha nem csinálom meg. Elvileg még egy semesterticketet kaptam volna, amire nincs szükségem, úgyhogy azóta is itt hever a papír az asztalomon. 

Az egyetem felé is jelezni kell, hogy megérkeztünk. Egyrészt alá kell íratni a Tanulmányi Szerződést (Learning Agreement) egy fazonnal, aki a helyi ügyintéző. Volt a beiratkozás után egy campus-tour, amire Hajni elment, és ott elmondták, hogy melyik ajtó mögött lakik az illető (más haszna amúgy nem igazán volt). Ebből kifolyólag én csak odaadtam a papírkámat Hajninak, ezúton is köszönet érte. 

Ugyanitt kellett aláíratni a Certificate of registration feliratú papírt, és mindezt elvileg az érkezéstől számított két héten belül. Ezeket az otthoni KARI ügyintézőnek kell elküldeni, aki aztán mindenfelé továbbítja, és reménykedünk, hogy egyszer csak megérkezik a második részlete az ösztöndíjnak. 

Remélem, hogy ezzel lefutott az ideérkezéshez kapcsolódó ügyintézés, és legközelebb a félév végén kell majd papírokkal aláírásokért rohangálnunk.  

Evezés a Seddinsee-n

A sportok között lehetett választani evezést is, amit természetesen felvettem, és végül a várólistáról sikeresen be is kerültem. Egy egy alkalom volt, méghozzá most szombaton (érthető, az evezést nem télre találták ki). Az egyetem vizisport-telepére kellett menni, onnan indult a túra. Szerencsére tudott az oktató angolul  és a fontosabb dolgokat nekem angolul is elmondta, de ezekből kevesebb volt: mindenféle szabályt elmagyarázott hosszan és részletesen, megtanította az a kajakevezők használatát, azt is elmagyarázta, hogy mikor kinek van elsőbbsége a vízen, és minden eszköznek a használatát elmagyarázta negyed órában németül, két mondatban angolul. 

Végül majdnem kettő óra volt, mire vízre került az összes hajó. Kajakoztunk, és mivel páratlanul voltunk, nekem jutott egy saját, egyszemélyes hajó. Ez a tény sokat lendített a kedvemen, mert a magam ura lehettem. Én tettem először vízre a hajót, úgyhogy volt időm egy kicsit szórakozni is a stég mellett.

Újra rájöttem, hogy nagyon szeretek evezni, és ősszel sincs akadálya a vízre szállásnak. Nagy élmény volt, az oktató amikor látta, hogy volt már a kezemen evező, elhívott, hogy menjek velük máskor is, de sajnos idény végén vagyunk, úgyhogy nem valószínű, hogy evezőt veszek a kezembe az idén. 

A nap közepén megállapítottam, hogy az esemény alkalmas a videózásra, úgyhogy jó szórakozást hozzá! 

A bornyitás rejtelmei

Ne ess pánikba! Mindig legyen nálad törülköző, ha az Galaxisban akarsz stoppolni! Ha viszont egy Vasaló (vagy valami hasonló) nevű olasz borból akarod a dugót kihúzni dugóhúzó nélkül, akkor inkább ess pánikba. És ha Berlinbe jössz, mindenképpen hozzál magaddal dugóhúzót! 

Tegnap este Hajnival úgy döntöttünk, hogy megiszunk egy bort és megkeressük választ az életre nagy kérdésére, meg a világmindenségre... meg mindenre. Megválaszoljuk a kérdések kérdését, na. Vettem is egy üveg bort. 

Itt vannak csavaros tetejű borok, amihez nem is kell dugóhúzó. Na, ez nem ilyen volt. Először naivan egy kiskanállal próbáltam benyomni a dugót, de meg se mozdult. Gondoltam nem baj, majd a kulcsommal. A kulcs sikeresen bele is fúródott a dugóba, de se befele, se kifele nem történt elmozdulás. Ekkor már messze meghaladtuk a borkibontás átlagos időtartamát, meg már tikkadtunk a szomjúságtól, úgyhogy egy kicsit megmozgattam a kulcsot, hátha megmozdul a dugó (már ennem is örültem volna). Történt is változás, de nem   a dugó, hanem a kulcs mozdult, ami nem is lett volna baj, de csak az egyik fele. Magyarán elgörbült. Innentől Hajni próbálkozott a bor kibontásával, én pedig a kulcs kiegyenesítésével, mindketten ugyanakkora (semmi) sikerrel. 

Mikor a kulcsügyet feladtam, közös erővel, az eszközhasználat tekintetében csimpánzokat megszégyenítő  kreativitással láttunk neki a dugóhelyzet megoldásának lakattal, késsel, ollóval, szempillaspirállal. Némi szenvedés után sikerült is elérni, hogy a kés átütötte a dugót, ami be volt betonozva az üvegbe. Ekkor jött Hajni egy őrült ötlettel: egy pumpával (vagy mivel) hozzájutunk a borhoz. Nagy nehezen sikerült is akkorára tágítania a lyukat, hogy átférjen a kicsi műanyag cső (és nem is tört bele, pedig ez a körülményekhez képest igen nagy teljesítmény), úgyhogy elkezdtem a bor pumpálását. 

Most mindenki képzelje el, amint a röhögéstől ki se látok a fejemből, és közben egy műanyag pohárba próbálom fecskendezni a bort, ami szépen jön is, porlasztva, majdnem légneműként. Az, hogy nagyjából milliliterenként kell kitölteni a bort, nem tántorított volna minket, viszont egy pumpaszerűség minden harmadik nyomás után szétesett először kettő, majd három, majd egyre több darabra. Szóval ez a módszer sem működött. 

Tágítsuk csak tovább azt a lyukat, és töltsük át a dugón a bort! Újabb zseniális ötlet. Egy késsel a kezemben meg is próbáltam kivitelezni, és ekkor - csodák csodája - a dugó lecsúszott az üveg belsejébe! Kísérőnek a kispriccelő bor válltól fölfelé teljesen beborított, de ez a győzelem jele volt. Az egyetlen zavaró tényezőnek az bizonyult, hogy továbbra is benne állt a kés, amit ha kihúzunk, akkor jön a dugó is. De hozzájutottunk a borhoz! Győzelem! 

Végül egy kiskanál és legalább három kéz segítségével a kést is sikerült épségben megmenteni. Az utolsó izgalom a hazaérkezés volt, ugyanis ez A kulcsom: a postaládához, a kapuhoz, a lakásajtóhoz és a szobámhoz is ez való, így ha elveszítem, akkor fel kell törni a szobámat (ha sikerül bejutnom a lakásba). A zárból félig kilógó kulcsot végül sikerült visszagörbíteni, így sikeresen hazajutottam.

Ez az este is jól sikerült. 

Tanulás a Humboldton

Még mielőtt bárki is úgy érezné, hogy az Erasmusos félév csak a világlátásról és a bulizásról szól, röviden beszámolok arról, hogy egyetemre is járunk. De csak nappal, nem szokás fényképezni, és nem is olyan mozgalmas, mint egy jégkorongmeccs vagy egy táncház. Mostanra úgy tűnik, végleges az órarend, úgyhogy van értelme nyilatkozni a témában. Na, haladjunk csak szépen sorban, hétfőtől péntekig! 

Hétfőn lett volna egy órám. De leadtam, mert nincs rá időm. Na, ez nyilvánvalóan nem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy van jobb dolgom is. 

Szóval akkor kedd. Hajnali tízkor van egy órám, ami Dél-kelet Európa XX. századi történetével foglalkozik. Egy angol fazon tartja, de egész érthetően beszél. Marha jó órákat tart, azt érzem (amit minden itteni tanáron), hogy nem csak bejött órát tartani, hanem tényleg át akar adni nekünk tudást, gondolatokat, és ehhez meg is követel egy csomó mindent. Előző órán a nacionalizmusról volt szó, amihez két szöveget kellett elolvasni. 

A keddhez tartozik még (most tessék megkapaszkodni) a Hiphop. Ez így valószínűleg elég erős volt elsőre, úgyhogy elmagyarázom. Tudtam magamról, hogy valami sport kell, úgyhogy megpróbáltam röplabdát vagy evezést felvenni. Mivel ezek a jelentkezés megnyitása után pár perccel beteltek, gondolkoztam, hogy most mi legyen? Nézegettem azokat az órákat, amire fél órával későbbtől lehetett jelentkezni, és arra jutottam, hogy ez jó választás lesz: a néptánchoz képest technikailag sokat segít, hiszen az egész testet mozgatja, és biztos, hogy megmozgat. A héten volt az első óra és marha jó volt. Még van mit dolgozni ahhoz, hogy úgy menjen ez a típusú mozgás, ahogy szeretném... 

Szerdán este van csak programom: elmegyek filmet nézni. Ez a program valójában a másnapi kurzushoz tartozik, ami Berlin in fim, film in Berlin címre hallgat. Szerdán megnézzük a filmet, csütrtökön pedig megbeszéljük (valamint természetesen erre az órára is van olvasnivaló, minden hétre legalább egy fejezet vagy tanulmány). A kurzus (és innentől az összes) a Berlin Studies programhoz tartozik, ami a német fővárost mutatja be sokféle szemszögből. Ez azt is jelenti, hogy nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkozom ezeken az órákon, így lassan kialakul valami ismertségféle. 

Maradjunk is a csütörtöknél. Ezen a napon két órám is van, a filmes mellett a The Berlin Wall. Ez elég népszerű, és egy doktorandusz tartja. Egy kicsit olyan is az óra: még nincs rutinja, nem vezette az első óra történéseit túl magabiztosan. Itt is vannak olvasnivalók, többek közt egy olyan feladatot is kaptunk, hogy csináljunk interjút a fal leomlásáról. Nekem majd egy máltai doktorandusz lánnyal a korabeli, rendszerellenes rockzenéről kell majd referálnom - elég jó témát sikerült választani. 

Bölcsészként, erasmusosként pénteken óraütközést csináltam! Végül sikerült átrendezni az órákat, így alakult ki a végső, most leírt felállás. Pénteken végül két kurzuson vesz részt: az egyik a németóra, amiről még nem tudok nyilatkozni, mert ezen a héten lesz az első. Ez tart reggel nyolctól délig (igen, négy óra). A nehézséget nem csak az adja, hogy szeptember eleje óta tanulok igazából németül, hanem az is, hogy kb. kettővel magasabb szintű csoportba kerültem, mint kellett volna. 

Délután van a Pop & nation névre hallgató kurzus, ami helyi identitással, a berlini kultúra lenyomatival foglalkozik. Az első óra alapján nem igazán állt össze a kép, hogy mi lesz majd a lényeg, de érdekes kérdések merültek fel. Következő órára fényképezni kell Berlinben, és a kulturális örökség nyomait keresni. A kurzus ötlete a tanárban a Made in Germany című szám alapján merült fel (szöveg itt). (Nem, nem a Rammstein válogatáslemezről van szó.) 

...és már vége is a hétnek! 

A berlini gyros

Gondoltam, hogy írok egy felvezetőt arról, hogy a gyros (döner, kebab, itt kebap) mennyire berlini specialitás és hogyan kötődik a városhoz, de megelőztek. Szóval a hosszú bevezető megtalálható ide kattintva, vagy egy kicsit más szemmel itt. Lappangó démonnak a gulyáshoz való hozzászólása kapcsán megígérem, hogy kínait is fogok enni. És akkor jöhet a német főváros gyrosa! 

Egy este "vidékről" hazafelé tartva éheztem meg, és gondoltam kipróbálom az Ostbahnhof-nál a környék legolcsóbb, zwei euro-s  gyrosát. Ezt egy utcai bódészerűségben árusítják: a helysíég igényessége egyenes arányban van a drágasággal. (Tehát igénytelen és olcsó. De várjuk ki a végét!) 

Ez a bodega. Tanulság: gyrossal a kézben nem lehet jó képet csinálni. Lelóg a C. 

Gondoltam, megcsillogtatom némettudásomat, és közöltem, hogy "Ein gyros, bitte." Az eladó visszakérdezett, hogy minden jöhet-e bele? Mondtam, hogy "ja, alles." Aztán másodszorra is megkérdezte, már mutogatva, hogy milyen szaftot kérek hozzá, és én kiválasztottam a három közül azt, amit értettem: chiliset. Otthon is van benne csípős, úgyhogy legyen itt is! 

Előkerült egy háromszög alakú "pita," ami tartást adott az egésznek, meg jó kemény volt, de harapni jól lehetett. (Tehát: nem kellett attól félned, hogy átázik.) Ennek a belsejét kenték meg (tehát nem beleöntötték, mint nálunk) a szósszal, majd jött a hús, a zöldségek (lilakáposzta, hagyma, uborka, káposzta... nagyjából ennyi), és végül újra a hús. 

A két euró még egy otthoni gyrosnál is jó ár. (Kb. 560 Ft) Itt se sokkal drágább, de nagyobb: teljesen elverte az éhségemet. Más íze van, mint otthon, de nekem nagyon bejött. Gondolkoztam, hogy hogyan lehet egy ízt megfogalmazni. Talán egy kicsit édeskésebb volt a pita? Vagy a hús volt más ízű? Nem tudom. De azt hiszem, visszatérő vendég leszek. 

Eisbären a jégen

Gábor javasolta, hogy menjek el egy hokimeccsre. Én nem értek hozzá, de a Eisbären Berlin csapatában most két világklasszis játszik, őket érdemes megnézi: Calude Giroux és Daniel Brierre. Mivel itt volt egy köpésre a meccs az O2 world-ben, úgy döntöttem, megnézem őket.

A bal szélen a TV torony található, az arénához legközelebb látható panel pedig a kolim.

Jóval a meccs előtt odaértem, de már így is hatalmas tömeg volt az aréna előtt. Az volt a legfurább, hogy itt mindenki a hazai Jegesemedvéknek szurkolt, senki nem törődött a másik csapattal, az Iserlohn-nal. Aláírt mezekben, sálakkal, zászlókkal jelentek meg a szurkolók, és nem a B-közép hangulatát idézve: idősebbek és gyerekek is voltak, ők is mezben, és a nemek aránya is nagyjából kiegyenlített volt, szóval tényleg a fél város ott volt.

Egy részen nem tettek be székeket az lelátóra, ez volt a szurkolás központja. Én ide vettem jegyet, és óvatosan a szélére húzódtam, hogy ne a sűrűjében legyek. (Ki tudja, mire készülnek ezek a németek...) Szóval egy őszülő halántékú úr és egy 6-7 éves kisfiú mellett találtam meg a helyemet, rálátással a pályára és a szurkolókra is. A környékemen lévő emberekből látszik, hogy nem volt semmi durvulás. Ha tudnám a rigmusokat, és mennék máskor is, akkor lehet, hogy középre állnék, mert ott van a buli, és abszolút normálisak az emberek.

Pontban 17:45-kor kezdődött a meccs, ahogy az meg volt hirdetve. Előtte hatalmas show-t csapva vonult be  a hazai csapat: egy felfújható jegesmedve fejéből jöttek ki egyszerre, zene, konferálás, és lángcsóvák kíséretében. (Videó róla itt. Kb. 2.00-tól 4.00-ig van a lényeg.) A tömeg üvöltött.

Maga a játék is jó volt, bár lehetett volna izgalmasabb meccs is: az első két harmadban nem született gól és nagyjából kiegyenlített volt a mérkőzés, a harmadik harmad elején viszont betalált a már említett Giroux. Pár percig keményen küzdött a két csapat, de hamarosan újra lőtt az Eisbaren két gólt (egy percen belül). Innetől alázás-hangulata volt a meccsnek, az utolsó tíz percben záporoztak a gólok, és a vendégek is betaláltak egyszer. A végeredmény: 7:1. Itt van az összefoglaló a meccsről.

   

A hangulat amúgy végig fantasztikus volt, meg volt szervezve a szuroklás, az egész aréna részt vett benne. A hullám, amit indítottunk, legalább kétszer végigment, és rengeteg rigmust hallottam (amiből nagyjából semmit nem értettem). Hatalmas zászlók, közös, szervezett gólöröm, 14.200 ember... szóval megértem azokat, akik ide járnak meccset nézni. 

Táncház a Szimplában

A Szimpla Berlinben a "bulinegyed"-ben található. Van egy kávézó, és tőle nem messze egy "Badehaus." Na, itt vannak a bulik, minden este élőzenével, egy lepukkant gyárnegyedből átalakított lepukkantnak tűnő szórakozókörnyéken. Ma este éppen a Magyarpalatkai banda játszott, így megtudhattam, hogy milyen egy táncház Berlinben. 

Sokan voltak. Tényleg tömeg volt, általában nem szoktak ennyien lenni (helyi források alapján). Az emberek legalább fele magyar volt, de a német mellett angol szót is lehetett hallani. A végén azt fogalmaztam meg, hogy a már bemutatott két magyar kolónia mellett a harmadik pont, ami összetartja kis hazánk fiait Berlinben, az a Szimpla. 

A magyarországi táncházakhoz képest az volt a különbség, hogy sokkal többen tanulták a táncot kis körben, aztán pedig szabadon, párban. Ahogy ment az idő, fogytak a tanulók, és egyre több táncos lett.  Mint megtudtam, a táncosok közül is volt több német pár is. Tehát ha valaki úgy járja a mezőségit, mintha Palatkán született volna, attól még lehet, hogy csak németül beszél, és ki se tette a lábát Berlinből, viszont sokszor betette (ti. a lábát) a Szimplába. 

Most pedig áttérek a meglepetés találkozásokra. Több ilyen is volt. Menjünk idő szerint! 

Megérkeztem, szétnéztem, és egy ismerős arcra lettem figyelmes. Még a Eurojam-ről (2005) ismerem Bíbort, aki most fejez be egy jogi képzést, mellette meg a Szimplában dolgozik. Rajta keresztül egy rakás más embert megismertem ott helyben, többekkel még számot-drótpostacímet is cseréltem. 

A másik meglepetéstalálkozáshoz egy kicsit korábbra kell utalnom. Andit mi költöztettük át Spandauba az állatkert környékéről, ahol egy lakásban élt többek közt egy Kornél nevű nyelvész (valójában ennél bonyolultabb a helyzet, de maradjunk ennél, hogy nyelvész) sráccal. Miközben Bíborral beszélgettem, egyszer csak bejött az ajtón Kornél. Tehát a kisszámú berlini ismerőseim közül az egyik pont ugyanott volt, mint én, mindenféle megbeszélés nélkül! 

Mindenkit nem mutatok be, de azt hiszem, megdupláztam az itteni ismerőseim számát. Az üröm az örömben, hogy megint egy csomó magyarral sikerült felvenni a kapcsolatot, de valójában csak jövő héttől indul be az összes óra és lesz jó esély arra, hogy sok külföldivel is összeismerkedek. (Már amúgy az is alakul...) 

A Szimpla meg egy újabb törzshelygyanús létesítmény. 

Majd a hétvégéről majd lesz egy videónapló is, addig be kell érnetek a Szimpla hivatalos képeivel az épületről. 

Az erasmusos buli és ami mögötte van

Úgy tűnik, minden péntekre szerveznek nekünk valamilyen "erasmus-bulit" a helyiek, amiken persze nem csak az erasmusosok vesznek részt: nyilvánvalóan az összes más ösztöndíjast is meghívják, másrészt rendszeresen találkozni magyarokkal (gondolom, más nemzet fiaival-leányaival is), akik csak úgy jönnek, mert megneszelik ezeket az alkalmakat, harmadrészt helyiekkel, akik betévednek ilyen helyekre. A kör még nyilván bővíthető, ezek a személyes tapasztalatok. 

Úgy tűnik, ennek az időszaknak a bulizási formája ez. Tegnap este több teremben többféle zene szólt, talán nem is volt technó-terem (nem hiányzott). Volt viszont goa-, pop-terem, és balkáni zene. Na, ez utóbbi lett a törzshelyem. (Ez azon különleges alkalmak egyik, amikor reméltem, hogy Magyarországot egy kicsit a Balkánhoz sorolják, de itt nem találkoztam hazai zenével.)

Begyűjtöttem néhány e-mail címet, kötöttem néhány ismertséget Európa több tájáról (természetesen újra találkoztunk magyarokkal is),  de nem tudom, hogy mennyire maradnak meg ezek a kapcsolatok. (Van például egy e-mail címem, akinek a gazdája csak németül tud. Elég nehézkesen kommunikáltunk, de megoldottunk buliszinten, "civilben" viszont nem tudom, hogy működne a dolog.)

Ez a bulizási forma nekem mostanra (ezt már a tegnapi buli előtt is éreztem) némiképp kifulladt. Nem mintha nem érezném jól magam, de ez kevésbé alkalmas a valódi kommunikációra. Ami talán leginkább hiányzik, az a kocsmázás (táncház ma este lesz a Magyarpalatkai bandával, és koncertre is kéne majd menni). A kocsmázással az a baj, hogy itt 2-3 euró egy sör mindenhol, a boltban pedig kb. fél euró volt egy Beck's. Meglehet venni a sör a boltban is, de egyre hűl az idő, úgyhogy zárt helyet kell találni - ez pedig már házibuli, ami gyakorlatilag minden kicsiben minden buli előtt volt. 

Na, de nem akarok panaszkodni, nincs rossz dolgom. Sőt! 

Festival of lights

Erre a programra már a kezdete óta el akartam jutni: jó ötletnek tartottam, és a programok jelentős többsége ingyenes. (Azon kevés szolgáltatások egyike, amiért nem kell fizetni.) Videókat már korábban is láttam, de tegnap este - mivel nyolcig órám volt - bent voltam a városban, és élőben is megnézhettem a fényfesztivált. Hatalmas élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Miről is szól ez az egész? Lényegében a fényekkel szórakoznak a szervezők, méghozzá profi szinten. Van, hogy állóképként vetítenek egy épületre valamilyen ábrát, de előfordul (mint például a Hotel de Rome esetében), hogy zenével és "fényanimáció" is készül. A város látványosságait világítják meg, amit kiegészít sok-sok - spontán vagy spontánnak tűnő és szervezett, ingyenes vagy fizetős - program, mint például művészi installációk bemutatása az Olimpiai Stadionban, a Nyitott Ajtók Éjszakája, vagy az idén elmaradó futóverseny.

Az eseményre természetesen a helyiek is rárepülnek: utcazenészek lepik el az utcát, minden második ember fényképezőállvánnyal jár-kel, turisták és szerelmespárok ameddig a szem ellát. (Na, ne túlozzunk, de tényleg elég sokan voltak az utcán.) A távolkeleti gitáros a dóm előtt és a tűzforgatók valószínűleg többé-kevésbé spontán érkeztek, de a Konzerthaus előtti két operaénekes szerintem szervezetten kezdett el énekelgetni az utca közepén.

A Brandenburgi Kaput kellett volna még megnézni, de talán valamelyik este lesz még időm oda is eljutni. Az első videót én készítettem, az többit a fesztivál facebook-oldalán osztották meg. (Az egyiket fel is használtam az én videómhoz.)

Könyvtárak Berlinben

A félév szempontjából az egyik legfontosabb intézmény a könyvtár. Kedden, az eddigi egyetlen óralátogatás alkalmával a tanár elmondta: a Grimm Zentrum elég jó. De a Staatsbibliotek maga a paradicsom! Erről a két könyvtárról fogok beszámolni - először képpel és hanggal.

Az Staatsbibliotek valószínűleg nagyon szép az állványok mögött, de az olvasótermek tényleg az OSZK kicsit szocreál stílusát idézik, a közterekről pedig az Egyetemi Könyvtár jut eszembe (ehhez a kihaltság is passzol). Ha nem találkozunk egy sráccal, akkor valószínűleg még most is a beiratkozás helyét keressük. Amúgy igen drága mulatság az ilyesmi: 25 eurót fizettünk, remélem, cserébe a Párkányi könyv is meglesz. :)

A Grimm Zentrum az egyetemhez tartozik, így ezt ingyen használhatjuk. Az egyetemi menzán is használt kártyával tudunk szekrényt szerezni, vagy vihetünk kis lakatot a szekrényekhez. Az öt emeletnyi tér közepén egy hatalmas olvasóterem van, ahol szinte egy pisszenés nélkül tanulnak a diákok. Az épületet úgy tudom, hogy 2009-ben adták át, és süt róla, hogy könyvtárnak készült. Ennek ellenére itt is vannak használhatatlan és lassú gépek, a lift pedig mintha csak a személyzetnek működne - ami öt emelet magasságban elég nagy veszteség. Nagyjából sikerrel igazodtam el a katalógusban, amihez az is hozzájárul, hogy ugyanúgy az OPAC-ot használják, mint az ELTE. Remélem, a kölcsönzéssel sem lesz gond, bár ezek a németek szeretik túlbonyolítani az életüket.

Hajni szülinap

Vasárnap este Andival rájöttünk, hogy hétfőn lesz Hajni születésnapja. Így hát gyorsan kitaláltunk valamit. 

Az ünnepelt semmit nem sejtett. Ez volt a kulcsmomentum. Estére elhívtam, hogy nézzük meg Berlin fényeit, mert világítós fesztivál van, előtte pedig nézzük meg nálunk, hogy hova kell menni. Mitagadás, hideg volt a sétához, de Hajni szerencsére jött, mi pedig addigra szépen összekészültünk: vettünk pezsgőt, tortát, és illatos gyertyákat. Egy kiló kenyérrel a kezemben kisétáltam az Ostbahnhofohz, hogy Hajni elhiggye, hogy vásárlásból jövök. Mikor elindultunk, megcsörgettem a koliban lévőket, hogy tudják: az akció pár perc múlva indul. 

A többit sejtitek: Halász Judit, torta, meglepődés, gyertyaelfújás, pezsgőbontás... Hajni rendelt zenét, és elmondhatom, hogy fejlődünk: most már van olyan szám, amit végig tudunk hallgatni, anélkül, hogy valaki sírva menekülne a "zaj" elől. Az este érdekessége volt, hogy "Käsekuchen" mirelit kiadásban túrótortát jelent, amit vágódeszkáról, mélytányérból, meg más talált eszközökből fogyasztottunk el. Az itthonülős bulizás is jól sikerült, a másnap bánta: öt hónap után (!) először ültem egyetemi órán. 

Az egyetemi dolgokról pedig majd holnap írok.