Tegnap igencsak érdekes élményben volt részem Nem mondanám jónak, de igazából rossznak sem. Egyszerűen fura volt: színházban voltam. Hogy pontosabban meghatározzam a dolgot: minimális némettudással egy nemet nyelvű előadást néztem meg Berlinben.
Teljesen nem ért felkészületlenül a dolog, nem csak azért, mert én vettem a jegyeket, hanem azért is, mert előtte elolvastam a darabot. Shakespeare Macbeth című tragédiájáról van szó, amit a nemet főváros szívében, a Gorki Teaterben láttam Gondoltam: semmi gond nem lesz, hiába a modern feldolgozás, hiszen tudom, miről szol a dolog, csak elvezem a gondolatebrésztő és aktualizáló rendezést, a pazar párbeszédeket és akciókat
Csúnyán nagyot tévedtem Az előadás egy monológgal kezdődött, amit egy dobozszerűségben ülő hölgy mondott el. Ehhez képest a dráma három boszorkány párbeszédével indul, majd rövid úton egy csatajelenetben találjuk magunkat. Nem ez volt az első különbség a látott és az olvasott darab között, sőt, mondhatni nagyítóval kellett keresni a hasonlóságokat A nyelvtudás sem segített sokat, mert a mellettem, németül tudó ismerős sem látta át a cselekményt (mivel igazából nem volt). Néhány szereplőt sikerült beazonosítanom, és halvány utalásokat is sikerült felfedeznem Shakespeare művére, de alapvetően mindenfele ruhában (vagy pucéran) mindenfele mozgó, interakcióba keveredő emberek és random monológok sorának tűnt az egész.
Az előadást itt-ott karlendítések tarkították, utalván arra, hogy a rendező a német múlt feldolgozásához is hozza akar járulni, hiányoztak belőle a párbeszédek, viszont a közepén megjelent egy bácsi, aki közölte, hogy o Don Quijote, és elkezdett maga után húzni egy állólámpát.
 |
| Don Quijote ébredése |
Ami tetszett, az a kamerával való machinálás, amit egy színpad melletti vászonra vetítettek ki. Az első felvonásban egy varrógépet láttunk, ami néha különböző képeket varrt össze, ami az utalásokat segített megérteni (talán), a második felvonásban pedig a színpad hátuljában volt, így gyakorlatilag ugyanazt láttuk, csak hátulról
Sajnálom szegény darabot, mert eléggé jó dolgokat ki lehetett volna hozni belőle, és úgy vettem ki, hogy nem voltam ezzel egyedül, mert a második felvonásra érezhetően foghíjasabb volt a nézőtér, valamint a végén a taps is inkább udvarias volt, mint lelkes. Állítólag nem minden darab ilyen elvont, úgyhogy remélem, hogy eljutok meg német színházba! Majd arról is tudósítok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése