2013. április 9., kedd

Félévkezdet

Itt most indul a félév, nagy része még csak jövő héten. Átnézve és leírva ennek a szemeszternek az órarendjét rájöttem, hogy elég jó óráim lesznek - vagy legalábbis, cím és leírás alapján érdekesnek tűnnek. Nézzük hát, hogy milyen lehetőségek vannak pillanatnyilag! (Azért pillanatnyilag, mert ma este is többször változott a "heti program", és még fog változni, legalábbis, tartok tőle.) 
Hétfőn délután van az első órám, ami Berlin 1933-2013: From Capital of the Third Reich to Germany's Centre of Remembrance Culture névre hallgat. Ez a héten még nem volt, úgyhogy a hétfőm szabad volt, jövő héttől pedig a német főváros náci múltjáról és örökségéről fogok tanulni. Ezt vettem fel várostörténeti órának.  A hétfői napon van még egy órám: előző félévben a Hiphop alapjaival ismerkedtem meg, most pedig steptáncolni fogok. 
Remélhetőleg kedden lesz németórám, úgy mint múltkor: négy óra egy szünettel. A különbség az lesz, hogy most már B 1.1 szinten vagyok elvileg, gyakorlatilag meg asszem elég kemény lesz ez az óra. Egészen ma estig úgy volt, hogy keddre sikerül betenni egy evezést is, de közben kiderült, hogy ez csak akkor működik, ha elvégeztem az alapozó kurzust - ami júliusban indul és augusztusig tart. Szóval attól tartok, hogy nem fognak engedni evezni, de egy próbát azért teszek majd. 
A szerdai órám Identity and belonging névre hallgat, és főleg a német identitást járja körül. Mostanság az identitás témája foglalkoztat, ezért vettem fel. Ez kemény lesz, mert elméleti dolgokról angolul olvasni nem egyszerű történet, de majd megbirkózok vele. 
Csütörtök szabadnap. Egyrészt kipihenem az előző nap fáradalmait, másrészt pedig készülök a következő napra. Pénteken ugyanis lesz egy Blockseminar, tehát tömbösített óra módszertani témában és egy Berlint és az identitást összekötő kurzus. Az előbbinek két különlegessége is van: egyrészt még nem tudom sem a helyét sem a pontos időpontját, másrészt a Középázsiai Tanulmányok kurzusai közé tartozik, tehát innen fognak érkezni a példák. Az utóbbi pedig minden második héten lesz, de akkor négy órán keresztül. 
Így áll össze tehát a hetem. Folyamatos készülést igényel majd a dolog, izgalmas lesz, és remélem, működni fog. A hétvége sem a pihenés ideje lesz, ugyanis szombaton és vasárnap fogok dolgozni az autómosóban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése