Első nap a munkahelyen

Ma volt az elnő munkanapom. Már nagyon dolgozni kellett, mert ebben a félévben nem kapok ösztöndíjat, tehát magamnak kell előteremteni az itteni lakhatás és élet fedezetét. (Az otthoni tanulmányi és szociális ösztöndíjból nem menne - főleg ilyen euróárfolyam és ilyen cifraságok mellett.)

A munkahelyszerzés nem volt egyszerű dolog, főleg, hogy nem tudok rendesen németül. Még februárban beszereztem a megfelelő papírokat (egészségbiztosítás, nyugdíjszámla stb.): több helyre is menni kellett, de sehol nem töltöttem el 20 percnél többet, és megkaptam a megfelelő papírt. Ha bementem valahova az önéletrajzommal  általában azt a választ kaptam, hogy "majd megmutatom a főnöknek" vagy a "lehet, hogy kell majd valaki." Becsületükre váljon, hogy ahol elküldtek, azok is teljesen korrektek és jófejek voltak, sehonnan sem mentem ki rossz szájízzel. Szerencsémre még a munkakeresés első hetében sikerült találnom egy helyet, ahol azt mondták, hogy "hét euró óránként jó lesz?" (N.B.: ez itt a normális órabér.) Na, ez meglepő volt. Kérték a papírjaimat, másnap vittem is őket.

Igazából ez a rész volt a legnehezebb: idegtépő volt, hogy nem hívnak, amikor ígérték, és nem volt jó nekik a TB-s kártyám. Gyakorlatilag rugdosnom kellett őket, hogy dolgozhassak. De szerencsére ez is megoldódott, úgyhogy kb. két hét huzavona után sok kerülhetett az első munkanapomra. 

A cég neve Clean Car, és ahogy a neve is mutatja, autótisztítással foglalkozik. Egy belső udvarban van egy csomó önkiszolgáló porszívó, aztán két autómosó. Az én feladatom vagy a kocsik előmosása nagynyomású mosóval, vagy, ritkábban, a hátsó ablaktörlők leragasztása. 

Azt gondolná az ember, hogy ez nem nagy cucc, békés meló, és tényleg békés, de mostál már kocsit hat órán keresztül? Ennyi idő alatt az ember megérzi, hogy igencsak ellen kell tartani annak a nagynyomású autómosónak, és a nap végére olyan, mintha egész nap fekvenyomtál volna. 

Szóval megspóroltam a belépőt a konditerembe. 

(Nem mintha eddig lett volna ilyesmim...) 

Életképek

Kiköltöztünk a koliból. A végén segítségünkre volt egy bevásárlókocsi. Környezettudatosak vagyunk, a szelekítvbe kerültek a nem visszaváltható üvegek. 

NDK utánérzés, egy kicsit másképp. 

Ez a kép csalás, mert igazából Rostockban készült. Közeleg a húsvét, boldog karácsonyt! 

Ez a térkép egy kávézó-pékség falán volt. Azt ábrázolja, hogy Németország egyes részein hogy hívják a zsömlét. 

Az egyik nagy áruházban ismerős szimbólumra akadtam. :) 

Az új otthon

Jogos a felvetés, hogy ha már leírom azt, hogy hol nem lakom, akkor írjam le azt is, hogy hol igen. Úgyhogy most ez következik. 

A házat igazából nem is én, hanem Bíbor találta nekem, én csak skype-on bejelentkeztem, és beszélgettem egy kicsit az itt lakókkal, hogy lássák, hogy nekem is két lábam meg két fülem van, és nem vagyok teljesen szőrös. Andreas szobájában lakom most, aki egy hónapra elutazott Marokkóban. és addig kiadta a helyét. Rajta kívül zömmel német diákok laknak itt, két lány és egy francia fiú, Clément. A lányok is eltűntek: kihasználják a félév végét, és nyaralnak valahol külföldön, úgyhogy most az angolul alig tudó Clémenttel ketten próbáljuk megértetni magunkat zömmel németül az én német tudásommal, ami igencsak korlátozott. Szóval kevés kommunikáció van közöttünk, de elvagyunk. 

Maga a hely olyan, hogy elsőre beleszerettem, pedig elég sok cuccal érkeztem: gyakorlatilag a városon kívül, egy falban lakom, ahonnan S-Bahnnal kb. fél óra alatt megközelíthető a belváros. A falu egyik oldalán tó (ez közvetlen a ház mellett fekszik), a másik oldalán pedig erdő van, maga a falu meg szép, rendezett, és barátságos. 

És akkor jöjjenek a képek! Ha kilépek a házból, akkor ez a kép fogad: 

Ez pedig maga a ház: a földszint gyakorlatilag egy lakás, a jobb oldali a fürdő, a bal szélső a konyha ablaka. Az én szobám a másik irányba néz. 

 A ház mellett, balra van egy kis park, ami ebben végződik: 

 Ez a jól felszerelt fürdőszoba: 

 Ez pedig a kevéssé jól felszerelt, de megfelelő méretű szobám (a rendetlenség valamiért pont nem látszik a képen:)): 

Egy hónap után valószínűleg tovább kell állnom, de van már lehetséges hely, ahova megyek. De az is lehet ,hogy megpályázom itt az apró vendégszobát. 

Albérlet Berlinben

A lakáskeresés projekt lényegében lezárult, van biztosnak tűnő helyem a félévre. Az utóbbi kb. egy hónapban viszont sokat tapasztaltam e téren, a praktikus tudás mellett jól mesélhető történetek is születtek, ezekről szól ez a bejegyzés. 

Hogy kezd neki az ember a lakáskeresésnek? Természetesen az internet a fő forrás, nézegeti az ember a lehetőségeket és levelek hadát küldi ismeretlen címekre, sőt, ha elég jól kommunikál az adott nyelven, akkor telefonálgat is. Ez az én esetemben csak akkor igaz, ha kiírták az infókat angolul is, a némettel nem állok, úgy, hogy érdemes legyen telefonálni. 

Diákként természetesen főleg az olcsó helyek jöhetnek szóba, mondjuk 250 vagy 300 euróig. A nagyon olcsó helyekkel vigyázni kell, mert érdekes dolgokba ütközhet az ember. Például a leendő lakótársak furcsasága olcsóbbá teszi a lakhatást: gondolok itt például erre a példára: az anarcholeszbikus jelzőt azóta se sikerült megfejtenem, illetve belső ellentmondások is tarkítják a szöveget (pl. ha homofil pár, akkor hogy lehet, hogy különböző neműek?), mindenesetre erre a címre nem írtam. 

Írtam viszont egy másik címre, ahonnan egy fura levelet kaptam vissza, amit nem tudtam értelmezni, mert szerepelt benne a "meztelen" szó. Mivel nyilván olyan jelentéssel bír egy ilyen levélben, amit nem találok a szótárban, ezért megmutattam németül jól tudó ismerősnek, aki - fél óra nevetés után - lefordította a szöveget: azt akarta az amúgy rosszarcú, ötvenes főbérlő bácsi, hogy alkalmazkodjak hozzá abban a szokásában, hogy este pucéran mászkál a lakásban. Azt hiszem, érthető, hogy nem mondtam igent erre az ajánlatra. 

A keresgéléshez főleg ezt meg ezt az oldalt használtam. A rendszer a következőképpen működik: az ember egy csomó helyre, ahonnan pár visszajelez (szerintem 10% alatti az arány). Most jön a neheze: megbeszéltek egy időpontot, amikor elmész megnézni a lakást (vagy megadnak egy időpontot, amikor megnézheted), elmész, megmutatják, jobb helyen leültetnek egy kávéra, aztán szépen elbúcsúztok, és vársz. Ha elég szimpatikus voltál nekik a lakásnézésnél, akkor megkeresnek, hogy tied a szoba, várnak szeretettel, ellenkező esetben kereshetsz tovább. 

Van, hogy szóbeli megállapodás nyomán működik a dolog, de figyelni kell, mert vannak csalók is, szerintem én is belefutottam legalább egybe . Egy lány keresett az albérletbe maga mellé valakit, olcsón, jó helyen, szép lakással. Az érdeklődő levelemre válaszolva bemutatta magát: frissen végzett egyetemista, aki teljesen átlagos dolgokkal. Ami miatt különleges volt, az az, hogy nem volt fenn se facebookon, se skypeon a volt barátja miatt. Kérte, hogy én is mutassam be magam, ezt meg is tettem, és érdeklődtem, hogy mikor tudnám megnézni a lakást. 

Innentől egy komédiára hasonlított a levelezés. Leírta, hogy nagyon szimpatikus vagyok, meg hogy szeret mindent, amit írtam magamról, és biztosan nagyon jól ki fogunk jönni egymással, és jó lakótársak leszünk, csinálunk közös programokat... de most éppen nem tudom megnézni a lakást, mert Frankfurtban van. Viszont elküldi a szerződést, én küldjem vissza aláírva, és utaljam át a kauciót meg az első havi lakbért. 

Na, álljon meg a menet! A szerződéssel kapcsolatban vállalható, hogy a parkolóhelyre nem állok be csónakkal és az is, hogy nem kereskedem illegális szerekkel a lakásban, de mi a helyzet mondjuk a felmondási idővel? Addig pedig nem fizetek, amíg nem láttam a lakást és nem találkoztam vele, hiába küldi el a személyijét fotón. 

Addig-addig győzködött, hogy fizessek és írjak alá, hogy már kedvem se volt látni élőben, így más lakás után nézem. Végül elég izgalmas lett a helyzet, mert úgy utaztam haza, hogy nem volt lakásom, távolról pedig elég nehézkes szobát keresni: nem tud az ember se telefonálni, se lakást nézni, úgy meg nem egyszerű megszerezni valakinek a bizalmát. Végül egy ismerős segített, ezúton is köszönet érte. :) 

Költözés

Pont két hete írtam az utolsó bejegyzést. A bejegyzések ritkulása nem a lelkesedés, sőt, nem is a megörökítésre érdemes események hiányát jelzi, hanem egyszerűen a dolgok feltorlódását: itt mostanság van félévzárás, beadandókkal, feladatokkal, ezen kívül a koli helyett új lakást kis kellett találni, és munkát is keresek, az utóbbi másfél hétben pedig otthon voltam. Na, nem mentegetőzés az egész, de ez az időszak napokon belül lezárul, és újra felveszem a fonalat.

Gyorsjelentésként csak annyit, hogy a mai nappal elhagytam a kolit, és átköltöztem egy albérletbe, ahol egy hónapig maradhatok. Megérkeztem, a legfontosabb dolgokat kipakoltam, és ez után a gyors bejegyzés után nekiállok beadandót írni.

Tessék megnyugodni, lesz még Balkesztyű! :)

Amúgy itt lakom:

Nagyobb térképre váltás

Félévzárás

Az utóbbi időben úgy tűnhetett, mintha eltűntem volna. Nem állítom azt, hogy az utóbbi időpen nem történtek velem érdekes dolgok (sőt!), csak egyszerűen a félév végéhez közeledve egyre több dolgom van, és nem jut idő arra, hogy a blogra írjak. 

Most először is egy jó hírrel szeretnék szolgálni. A blognak nem szakad vége a félév végével, hanem ugyanebben a formában (és remélhetőleg még több bejegyzéssel) folytatódnak berlini kalandjaim, ugyanis még egy félévet itt fogok tölteni. A következő félév egészen más lesz, mint az első, és nem csak a félév alatt megszerzett ismerősök vagy a lényegesebb helyek ismerete miatt. A lényegi változást egyrészt az hozza, hogy  a következő félévben nem kapok ösztöndíjat az egyetemtől, másrészt pedig az, hogy a kollégiumi szerződést nem lehet meghosszabbítani. Ez azt jelenti, hogy dolgozni fogok, és új helyre, albérletbe költözök, új emberekkel.

A lakás és a munkakeresés gőzerővel folyik, egyenlőre részeredményekkel. A hónap második felét viszont otthon töltöm, így a ittlét első fele már csak alig egy hétig tart a számomra, utána közel két hét otthonlét után remélhetőleg már dolgozni térek vissza. 

Addig is néhány életképpel készültem, valamint egy cikkel, ami megmagyarázza a blog címét. A cikkhez klikk ide! 

Van olyan templom, ahol már kártyával is lehet adományt adni. 

Jópofa bolt, Dali- és bakelitórával Anonymus-maszkkal.

Útjelző tábla

SBahnZene

Sajnos mostanra annyira megtelt a gépem, hogy nem bírja el a vágóprogramot. Február második felében leszek otthon, akkor elintézem, hogy legalább egy évig ne legyen ilyen probléma, de addig sajnos nem valószínű, hogy új videónaplóval jelentkezem - pedig bőven van lemaradásom. Az élet itt sem állt meg, csak elkezdett közeledni az évvége, és egyre több feladatom van, ami mellett a blogírás annyira nem megy. De azért most is történik valami majdnem minden nap. Ma például látogatók érkeznek otthonról, és szombatig maradnak. 

Na de a múlt ecsetelgetése helyett Berlinről is beszámolok egy kicsit. Bár pónit nem láttam, egy kis zenét sikerült elcsípnem. :) 

Terrorcsoki

Egy régi adósságomat törlesztem most: még december elején jártam a csokiboltban és a Topography of Terror múzeumban egy régi és egy új ismerőssel. A történethez hozzá tartozik, hogy ez egy improvizatív délután volt: a múzeum, amit meg akartunk nézni, zárva volt, és mellesleg még jól el is áztunk, ami még emlékezetesebbé tette a napot. 

A csokibolt a belváros szívében van, és nem csak akkor érdemes bemenni, ha vásárolni akar az ember, hanem egy nézelődést is megér. Megtekinthetjük a Bundestagot vagy a TV tornyot csokiból, mégohzzá hatalmas méretekben (a torony kb. 3 méter magas). Ezen kívül hatalmas választékból válogathatunk (természetesen megkérik az árát), a különfélébb édességeket pakolhatjuk a kis kosárkába. A képen látható repülő szintén csokiból van, és láttam csokigejzírt is. (Ez egy vulkán szerű csokiképződmény, aminek a közepében bugyog a csokoládé. Én neveztem el. :)) A csokis cég elődje még 1863-ban alakult, a mostani helyzetet az teremtette meg, hogy 1999-ban egyesült két cukrászcég. 

Az édes élvezetek után más vizekre eveztünk: a náci uralom szörnyűségeit néztük meg a Topographis des Terrors nevű - amúgy ingyenes - múzeumban. A kiállítás igényesen volt összerakva, csak a ruhatárat kellett keresni egy darabig (természetesen az orrunk előtt volt, csak nem ismertük fel). Megismerkedtünk az SS, a Gestapo és egyéb szervezetek kialakulásával, aztán működésükkel. Még Magyarországnak is jutott egy kis hely. A németeknél azt hiszem, többé-kevésbé tudatos a múlttal való szembenézés (van mivel szembenézni), ez is egy példája ennek: a múzeumhoz könyvtárat is fenntart és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek. 

Vannak még talomban események és képek, amikről nem számoltam be. Mindent szépen sorjában... 

Gyorsjelentés, videóval

Tegnap este sikeresen megérkeztem Berlinbe: bár a cipő feltörte a lábamat, és hulla fáradt voltam, természetesen csak az internet (újbóli) hiánya szomorított el. Most pótolom a tegnap estére tervezett drezdai fényképes gyorsjelentést, és Prágát is megmutatom egy kicsit más oldaláról, mint ahogy szokás. Gyorsan összedobált videó, lesz még több is. :) 

Ezt a kastélyt nem is jegyzik külön, csak a parkot, amiben áll.  Amúgy gyanús, hogy láttam egy filmben.

A parkban vasút is jár jó időben. Kb. 25-30 cm-es a nyomtáva! 

Felszerelkezve

Ampelwoman! 

Fényképes gyorsjelentés 1.

Zárt ajtókat döngetek

A várból Pest felé, előtérben a Tabán, jobb felül a zöld a Gellért hegy alja.  

Egy kicsit más a felirat, mint nálunk... 

A templom, ami hotel lett.

A nagy utazás

Jól eltűntem az utóbbi hetekben. Azt hiszem, le kell számolnom azzal a naivitással, hogy majd itthon lesz időm bármire is: Berlinben van (majdnem végtelen mennyiségben, úgyhogy okosan kell felhasználni), itthon nincs. 

Nemsokára indulok vissza Berlinbe, de hosszú lesz az út. Hosszabb, mint szokott: ma este indulok busszal, holnpa reggel pedig Prágába érkezem. Onnan a következő éjjel indulok tovább Drezdába, majd hétfő este végül megérkezek Berlinbe.

Izgalmas túra lesz. Felszerelkeztem mindenféle kütyüvel, amik kép és videófelvételre is alkalmasak, és összeszedtem, hogy mit érdemes megnézni a két városban. Ezek után már csak a fizikai állapotom lesz kérdéses, ugyanis az első éjszakát buszon töltöm, a másodikat meg vonaton (két órás lesz az utazás, ami elég sovány). A gyomrom már kávékész. 

Most egyenlőre ennyit. Aztán majd jelentkezek valamelyik városból. :) 

Magyarország Berlinből

(A bejegyzés írása alatt jelent meg ez a videó, ami az első részt megváltoztatná ugyan, de a lényeget nem.) 

Berlinből is követem az otthoni híreket, sőt, talán egy kicsit más fejjel nézem a dolgokat, mint otthon. Ezekre szeretnék egy kicsit reflektálni, kifejteni a véleményemet. Alapvetően a saját benyomásaimat, tapasztalataimat fogom leírni, és lehet, hogy több dologban tévedek. Szívesen várom a kommenteket, kiigazításokat! 

Az egyik, amiről írni szeretnék, az a felsőoktatásról szóló vita (nevezzük szelíden vitának). A felsőoktatás stratégiai terület, ahogy például a sport is: a mostani változások jelentős részének a következményét egy generáció múlva fogjuk érezni. Problémák mindig lesznek, mindig lehet jobb egy rendszer. Problémák most is vannak, amiknek egy részét szerintem a kormányzat helyesen ismerte fel: például azt, hogy több természettudományos képzés kéne, vagy hogy vannak lébecolók. 

A megoldás viszont szerintem határozottan rossz - mondom ezt úgy, hogy igazából nem vagyok feltétlen tandíjellenes. A mostani "képzési hozzájárulással" az a gond, hogy túl sok. Egyszerűen sokaknak megfizethetetlen, a társadalmi mobilitást gátolja. Elvileg a lébecolók motiválására lett kitalálva, gyakorlatilag azonban a kevésbé tehetős családokat táncotrítja el. A lébecolás pedig nem függ a szülők anyagi helyzetétől. Ha pedig valaki nem pármilliós adóssággal akar munkába állni, az teljes mértékben érthető (én sem vennék fel diákhitelt). 

E helyett több megoldás is létezne: ha jól emlékszem, 2008-ban volt a HOÖK-nak egy javaslata, mely ugyanezt a cél szolgálta. Ők az bukások után fizettettek volna sok pénzt a diákokkal - ez például elég közvetlen motiváció lenne, bár egész más egy szórótárgyon megbukni, mint egy tölteléktárgyon.

Nem feltétlen megoldási lehetőség, de ha már ezt a magas tandíjat vezetik be, akkor meg kéne nézni az USÁ-t. Ennek csak egy kis szeletét ismerem: egyik távoli rokonom, Jack. Azt hiszem szociológiát tanul. Természetesen kell fizetni tandíjat, de nem neki: sok alapítvány foglalkozik tehetséges fiatalok támogatásával, sőt, az állam is sok hallgató tandíját fizeti ki közvetve: Jack tandíját például a hadsereg állja. Ha bevezetik a tandíjat, akkor ki kell építeni egy ilyen rendszert.

Ami viszont az egész új rendszernek a hibája, az az, hogy pénzt akar spórolni a felsőoktatáson. Ez már eddig is megtette a kormány kevésbé látványosan. Csak néhány dolgot említek, amiről nem írt a sajtó, pedig megtörtént. 

• 2010 őszén az egyik intézetvezető mondta a hallgatóságnak, hogy ne csodálkozzunk, hogy nem lesznek új beszerzések: kiadásstop van, azok, akik kutatóként egy-egy speciálkollégium tartását vállalták a félévben, azok ingyen tartanak hetente órákat, és nem lesz új projektor, lámpa, szék asztal, bármi. 
• Korábban is rendszeres probléma volt, hogy nem volt pénz papírra vagy tintára: tehát a tanárok volt, hogy óra végén visszakérték a kiosztott anyagot, mert nem tudják még egyszer kinyomtatni (összehasonlításképp: itt, Berlinben a tanár beszkennelve feltölti az olvasnivalót a netre, és kinyomtatva magával hozza órára). 
• A tanárokat többször hallom panaszkodni a fizetésük miatt (amit az itteni egyetemi tanároknak csak az autóját látva is megértek), és köztudott, hogy mit ír a magyar kutató: pályázatot. A nemzetközi és egyéb konferenciákra való eljutást is sokszor maguknak kell fedezni, stb. 
• Tavaly nyáron az intézetben minden második tanszék titkárnőjét kirúgták, azóta egy titkárnő két tanszék teendőit látja el. 
• A doktoranduszok tavaly óta nem kapnak diákigazolványt, ezen is spórolnak.  

Na, ezen kéne javítani. 

A másik, amiről írni fogok az már egy korábbi eset: a zsidólista. Igazából nem is erről szeretnék írni, hanem a tegnapi órámról. A nemzetfogalomról volt szó, és a tanár beszélt arról, hogy a Magyarország lett a Magyar Köztársaság helyett, és Gyöngyösi felvetéséről. Én  ez utóbbi miatt próbáltam minél kisebbre összehúzni magamat, mintha ott se lennék... durva így leírva, de szégyelltem magam. (És most nem írok többet, mert akkor a tájékoztatásból átfolynék politizálásba). 

Meg kéne tanulni normálisan ennek a demokrácia nevű dolognak a játékszabályait. És nem csak a politikusokra gondolok, hanem elsősorban mindenki másra.