Az utolsó hét

Az első bejegyzésben megígértem, hogy lesz ilyen. Most itt van hivatalosan is, bár nem az utolsó berlini hetemről lesz szó benne, mert még visszamegyek "nyaralni". A hivatalos "utolsó hét" alatt valójában az ISHA konferenciát értem, amin volt szerencsém előadóként is részt venni. 

Az ISHA a történészhallgatókat összefogó szervezet, ami a nevével és a logójával ellentétben nem világ- hanem csak európai szintű. Nem mellesleg Budapesten alakult, és - ez a reklám helye - idén a 25. konferencia szintén Budapesten lesz. Ennek a szervezetnek volt a nyári szemináriuma (ki konferenciája) július végén Berlinben, amin hat szaktársammal egyetemben lehetőségem volt részt venni. Ez nagyjából abból állt, hogy nappal szakmáztunk (előadások, workshopok stb.), este meg különböző bulik voltak. Külön emlékezetes marad a strandolás, amihez elvittek minket a lehető legmesszebbi tóhoz, a National drinks and foods party, és a The Gobbi Hildas legújabb albuma. 

Szóval élményben nem volt hiány. Ezen a héten jelentősen megnőtt a külföldi ismertségek száma, és sokat beszéltem angolul. Ezen kívül szakmailag is elég erős potenciált képv

isel az ISHA, minden évben jelenik meg folyóiratuk és egyéb kiadványaik is vannak, angolul, amibe lehet publikálni.

Az utolsó teljes napon Berlin környékén jártunk be egy germán falut meg egy szláv erődöt. Érdekes volt, de eléggé leszívta az energiáinkat, csak este a bulira jöttünk bele újra. Nem csak a pálinkánk, hanem az unicumunk és a túró rudi is hamar elfogyott, úgyhogy sikere volt a magyar konyhának. 

Hazafele egy napot töltöttünk még Párágban is. Ezzel kapcsolatban a fő tanácsom, hogy 50 perc (+ buszút) alvás után ne tervezzen senki reggel hétig tartó városnézést, főleg ne Prágában, mert nem találtunk hajnalig nyitva tartó kocsmát vagy szórakozó helyet. Ezt kompenzálva a buszállomáson és egy hotel előtt aludtunk hajnalban. A többi része viszont jó volt, bár azok, akik már ismerték a várost, jelentős időt töltöttek egy Burger Kingben, és elég jól elszórekoztak (én is köztünk voltam).

***

Mi lesz az utolsó hét után? Mivel az utóbbi hónapokban elég sok dolog történt velem, amit érdemes megörökíteni, nem szűnik meg a blog és a blogírás, hanem szépen lassan megpróbálom bepótolni azt, amit az utóbbi hónapokban nem írtam meg. Pont az események fegyorsulása okozta ablogírás elmaradását, de még rengeteg vágatlan videófelvétel is van a birtokomban, amit meg szeretnék osztnia Veletek, de sajnos csak 24 órából áll egy nap. :)

Egyszóval: tessék komentekben, üzenetekben és élőben is követelni a blog folytatását, és olvasni a dolgokat, mert van mit megosztanom! 

Charlottenburgi kastély

Több, mint fél évnyi berlini tartózkodás után jutottam el az egyik fontos turistalátványossághoz, a Charlottenburgi kastélyhoz. Az odaút alatt megértettem, hogy miért csak most jutok el ide: bár még az "A" zónában van, eléggé távol van a főbb csomópontoktól, ráadásul mindenkori lakhelyemhez képest a város másik végében. Ennek ellenére mondhatom, hogy megéri felkeresni, főleg tavasszal. A kastélyba végül nem jutottam be, ez a bejegyzés főleg a(z amúgy ingyenes) kastélyparkról szól.

Látványosan illeszkedik az épület a környezetébe, egy széles út vezet a kastélyhoz, amit két gladiátor őriz. Az előtérben áll Nagy Választófejedelem Emlékműve (Reiterdenkmal des Grossen Kurfürsten), ami állítólag a német barokk egyik remekműve. Ennél azért érdekesebb, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörésének évében felállított szobor a második világháború jelentős részét egy tó fenekén töltötte, és csak az ötvenes évek elején került újra szárazra.

A kastély bejárata

A kastélyparkot a szobor felállításával egy időben épült ki, a Napkirály kertépítésze, Le Notre tervei szerint, és azóta gyakorlatilag alig változott. A park önmagában is szép, két ojjektumot tekintettünk meg: a Belvedere-t, ami atomtámadás ellen nem véd, azonban a kastélyka alkalmas arra, hogy a későbbi II. Frigyes Vilmos itt tervezgesse a jövőt a Rózsakeresztes lovagokkal. A másik épület a Mauzóleum volt, amit a XIX. század elején építettek Lujza királynő temetkezési helyként, de később több Hohenzollern családtagot is itt temettek el.

Mauzóleum

Belvedere

A park szép, ezt azt hiszem, nem kell külön magyarázni. Futók, családok és futó családok rendszeresen megfordulnak itt. (Nem vicc, tényleg láttunk egy családot: a szülők futottak, és tolták a babkocsikat. Jó kis edzés...) Állítólag még róka is van a kertben. Azt hiszem, beépítem a helyet az ide látogatóknak megmutatandó dolgok közé.

SA börtön, Papestrasse

Az egyik óra a német főváros náci örökségéről szól, és a tanár különféle helyszínekkel tűzdelte tele a tematikát. Ezen a hétfőn például a General-Pape-strasse-ba mentünk, ahol az egyik épület a nemzetiszocialistáké volt, és hatalomra kerülésüktől (1933) fogdának (detenction centre) használták. A nagyjából száz, hasonló funkciójú épületet ma korai koncentrációs táborokként ismerik. Ez azért szerintem egy kicsit túlzás, mert nem dolgoztatták őket és nem is a direkt megsemmisítésük volt itt a cél, de tényleg nem bántak kesztyűs kézzel a politikai, vagy faji, vallási alapon begyűjtött foglyokkal: a meglátogatott épületben nagyjából harmincan vesztették életüket az SA tevékenységének következtében.

Így néz ki a volt börtön kívülről 

 A kiállítást, vagy inkább emlékhelyet könnyen meg lehet közelíteni, pár perc sétára fekszik a Südkreuz-tól, ami fontos tömegközlekedési csomópont. Egy ipari terület közepén álló csinos téglaház alsó szintjét használták fogdának. Két idegenvezető mesélt nekünk, meglepetésre németül, de – őszinte meglepetésemre – összeállta a kép, nagyjából értettem, hogy miről beszél a srác.

A kiállítás igazából csak az az épületet, illetve a múltjának egy szeletét szeretné bemutatni, ahol van. Nem akar többet, de amit akar, azt profi szinten végzi. A valaha fehérre meszelt falakon még láthatóak falfirkák a náci időkből, ezeket üveglapokkal védik és mellette táblán magyarázzák, hogy mit lát a látogató. A nők és a férfiak külön cellában voltak, sokan összezsúfolva. Most néhány ott raboskodó embernek a képe és egy rövid tájékoztató szöveg állít nekik emléket. Néhány életutat és történetet ismerhetünk meg a fekete táblákról, néhány helyen pedig az SA-ról és a ház történetéről olvashatunk. A legnagyobb teremben egy nagy asztal és székek állnak, mutatva, hogy a múzeumpedagógiai célokat is szem előtt tartják a kiállítás készítői. A néhány bemutatott helység szinte ugyanolyan állapotban van, mint a harmincas évek elején. Ott állsz egy kép előtt, olvasod a szöveget, és látod magad előtt az összegyűjtött embereket, és az egyenruhásokat. Megfog a hely hangulata.

Nyolcvan éves falfirka: az FJK az SA utódja, aminek a III.B részlege volt felelős Berlinért. 

Abszolút kívül esik a mainstream kiállításokon, de mindenképpen ajánlom a hely felkeresését annak, aki Berlinben tölt néhány napot és fogékony az ilyen témákra! A ház amúgy idén márciusban nyílt meg, úgyhogy vadi új, és ingyenes, a honlapja ide kattintva érhető el.

Május 1.

Május elsején délelőtt dolgoztam, aztán meg nagy tömeg volt, és nem láttam fantáziát abban, hogy a szorongató tömeget örökítsem meg, de aztán még egy szélsőbalos tüntetésbe is belebotlottunk. Egyperces hangulatjelentés. További képek a Nagyítás fotógalériában.

Tavaszodik

Régen nem jelentkeztem új bejegyzéssel, de lassan sikerül behoznom magamat, és talán a rend is helyreáll, így fogok tudni rendszeresebben posztolni, és a videókat sem felejtettem el, csak nincs időm az összevágásukra. Ennek ellenére most újra csak egy, menet közben egész kis rovattá (önálló címkévé) bővülő életképes sorozattal jelentkezem, de remélhetőleg még a héten írok egy náci börtönről vagy a május elsejéről.

Pózolj rendőrrel! Avagy: május elseje a német fővárosban. 

Apja-fia

Ehhez nem elég németül tudni: ez berliniül van. 

Kirándul az óvóda

Macbeth Berlinben

Tegnap igencsak érdekes élményben volt részem Nem mondanám jónak, de igazából rossznak sem. Egyszerűen fura volt: színházban voltam. Hogy pontosabban meghatározzam a dolgot: minimális némettudással egy nemet nyelvű előadást néztem meg Berlinben. 

Teljesen nem ért felkészületlenül a dolog, nem csak azért, mert én vettem a jegyeket, hanem azért is, mert előtte elolvastam a darabot. Shakespeare Macbeth című tragédiájáról van szó, amit a nemet főváros szívében, a Gorki Teaterben láttam Gondoltam: semmi gond nem lesz, hiába a modern feldolgozás, hiszen tudom, miről szol a dolog, csak elvezem a gondolatebrésztő és aktualizáló rendezést, a pazar párbeszédeket és akciókat 

Csúnyán nagyot tévedtem Az előadás egy monológgal kezdődött, amit egy dobozszerűségben ülő hölgy  mondott el. Ehhez képest a dráma három boszorkány párbeszédével indul, majd rövid úton egy csatajelenetben találjuk magunkat. Nem ez volt az első különbség a látott és az olvasott darab között, sőt, mondhatni nagyítóval kellett keresni a hasonlóságokat A nyelvtudás sem segített sokat, mert a mellettem, németül tudó ismerős sem látta át a cselekményt (mivel igazából nem volt). Néhány szereplőt sikerült beazonosítanom, és halvány utalásokat is sikerült felfedeznem Shakespeare művére, de alapvetően mindenfele ruhában (vagy pucéran) mindenfele mozgó, interakcióba keveredő emberek és random monológok sorának tűnt az egész.

Az előadást itt-ott karlendítések tarkították, utalván arra, hogy a rendező a német múlt feldolgozásához is hozza akar járulni, hiányoztak belőle a párbeszédek, viszont a közepén megjelent egy bácsi, aki közölte, hogy o Don Quijote, és elkezdett maga után húzni egy állólámpát.

Don Quijote ébredése

Ami tetszett, az a kamerával való machinálás, amit egy színpad melletti vászonra vetítettek ki. Az első felvonásban egy varrógépet láttunk, ami néha különböző képeket varrt össze, ami az utalásokat segített megérteni (talán), a második felvonásban pedig a színpad hátuljában volt, így gyakorlatilag ugyanazt láttuk, csak hátulról 

Sajnálom szegény darabot, mert eléggé jó dolgokat ki lehetett volna hozni belőle, és úgy vettem ki, hogy nem voltam ezzel egyedül, mert a második felvonásra érezhetően foghíjasabb volt a nézőtér, valamint a végén a taps is inkább udvarias volt, mint lelkes. Állítólag nem minden darab ilyen elvont, úgyhogy remélem, hogy eljutok meg német színházba! Majd arról is tudósítok 

Félévkezdet

Itt most indul a félév, nagy része még csak jövő héten. Átnézve és leírva ennek a szemeszternek az órarendjét rájöttem, hogy elég jó óráim lesznek - vagy legalábbis, cím és leírás alapján érdekesnek tűnnek. Nézzük hát, hogy milyen lehetőségek vannak pillanatnyilag! (Azért pillanatnyilag, mert ma este is többször változott a "heti program", és még fog változni, legalábbis, tartok tőle.) 

Hétfőn délután van az első órám, ami Berlin 1933-2013: From Capital of the Third Reich to Germany's Centre of Remembrance Culture névre hallgat. Ez a héten még nem volt, úgyhogy a hétfőm szabad volt, jövő héttől pedig a német főváros náci múltjáról és örökségéről fogok tanulni. Ezt vettem fel várostörténeti órának.  A hétfői napon van még egy órám: előző félévben a Hiphop alapjaival ismerkedtem meg, most pedig steptáncolni fogok. 

Remélhetőleg kedden lesz németórám, úgy mint múltkor: négy óra egy szünettel. A különbség az lesz, hogy most már B 1.1 szinten vagyok elvileg, gyakorlatilag meg asszem elég kemény lesz ez az óra. Egészen ma estig úgy volt, hogy keddre sikerül betenni egy evezést is, de közben kiderült, hogy ez csak akkor működik, ha elvégeztem az alapozó kurzust - ami júliusban indul és augusztusig tart. Szóval attól tartok, hogy nem fognak engedni evezni, de egy próbát azért teszek majd. 

A szerdai órám Identity and belonging névre hallgat, és főleg a német identitást járja körül. Mostanság az identitás témája foglalkoztat, ezért vettem fel. Ez kemény lesz, mert elméleti dolgokról angolul olvasni nem egyszerű történet, de majd megbirkózok vele. 

Csütörtök szabadnap. Egyrészt kipihenem az előző nap fáradalmait, másrészt pedig készülök a következő napra. Pénteken ugyanis lesz egy Blockseminar, tehát tömbösített óra módszertani témában és egy Berlint és az identitást összekötő kurzus. Az előbbinek két különlegessége is van: egyrészt még nem tudom sem a helyét sem a pontos időpontját, másrészt a Középázsiai Tanulmányok kurzusai közé tartozik, tehát innen fognak érkezni a példák. Az utóbbi pedig minden második héten lesz, de akkor négy órán keresztül. 

Így áll össze tehát a hetem. Folyamatos készülést igényel majd a dolog, izgalmas lesz, és remélem, működni fog. A hétvége sem a pihenés ideje lesz, ugyanis szombaton és vasárnap fogok dolgozni az autómosóban. 

Első nap a munkahelyen

Ma volt az elnő munkanapom. Már nagyon dolgozni kellett, mert ebben a félévben nem kapok ösztöndíjat, tehát magamnak kell előteremteni az itteni lakhatás és élet fedezetét. (Az otthoni tanulmányi és szociális ösztöndíjból nem menne - főleg ilyen euróárfolyam és ilyen cifraságok mellett.)

A munkahelyszerzés nem volt egyszerű dolog, főleg, hogy nem tudok rendesen németül. Még februárban beszereztem a megfelelő papírokat (egészségbiztosítás, nyugdíjszámla stb.): több helyre is menni kellett, de sehol nem töltöttem el 20 percnél többet, és megkaptam a megfelelő papírt. Ha bementem valahova az önéletrajzommal  általában azt a választ kaptam, hogy "majd megmutatom a főnöknek" vagy a "lehet, hogy kell majd valaki." Becsületükre váljon, hogy ahol elküldtek, azok is teljesen korrektek és jófejek voltak, sehonnan sem mentem ki rossz szájízzel. Szerencsémre még a munkakeresés első hetében sikerült találnom egy helyet, ahol azt mondták, hogy "hét euró óránként jó lesz?" (N.B.: ez itt a normális órabér.) Na, ez meglepő volt. Kérték a papírjaimat, másnap vittem is őket.

Igazából ez a rész volt a legnehezebb: idegtépő volt, hogy nem hívnak, amikor ígérték, és nem volt jó nekik a TB-s kártyám. Gyakorlatilag rugdosnom kellett őket, hogy dolgozhassak. De szerencsére ez is megoldódott, úgyhogy kb. két hét huzavona után sok kerülhetett az első munkanapomra. 

A cég neve Clean Car, és ahogy a neve is mutatja, autótisztítással foglalkozik. Egy belső udvarban van egy csomó önkiszolgáló porszívó, aztán két autómosó. Az én feladatom vagy a kocsik előmosása nagynyomású mosóval, vagy, ritkábban, a hátsó ablaktörlők leragasztása. 

Azt gondolná az ember, hogy ez nem nagy cucc, békés meló, és tényleg békés, de mostál már kocsit hat órán keresztül? Ennyi idő alatt az ember megérzi, hogy igencsak ellen kell tartani annak a nagynyomású autómosónak, és a nap végére olyan, mintha egész nap fekvenyomtál volna. 

Szóval megspóroltam a belépőt a konditerembe. 

(Nem mintha eddig lett volna ilyesmim...) 

Életképek

Kiköltöztünk a koliból. A végén segítségünkre volt egy bevásárlókocsi. Környezettudatosak vagyunk, a szelekítvbe kerültek a nem visszaváltható üvegek. 

NDK utánérzés, egy kicsit másképp. 

Ez a kép csalás, mert igazából Rostockban készült. Közeleg a húsvét, boldog karácsonyt! 

Ez a térkép egy kávézó-pékség falán volt. Azt ábrázolja, hogy Németország egyes részein hogy hívják a zsömlét. 

Az egyik nagy áruházban ismerős szimbólumra akadtam. :) 

Az új otthon

Jogos a felvetés, hogy ha már leírom azt, hogy hol nem lakom, akkor írjam le azt is, hogy hol igen. Úgyhogy most ez következik. 

A házat igazából nem is én, hanem Bíbor találta nekem, én csak skype-on bejelentkeztem, és beszélgettem egy kicsit az itt lakókkal, hogy lássák, hogy nekem is két lábam meg két fülem van, és nem vagyok teljesen szőrös. Andreas szobájában lakom most, aki egy hónapra elutazott Marokkóban. és addig kiadta a helyét. Rajta kívül zömmel német diákok laknak itt, két lány és egy francia fiú, Clément. A lányok is eltűntek: kihasználják a félév végét, és nyaralnak valahol külföldön, úgyhogy most az angolul alig tudó Clémenttel ketten próbáljuk megértetni magunkat zömmel németül az én német tudásommal, ami igencsak korlátozott. Szóval kevés kommunikáció van közöttünk, de elvagyunk. 

Maga a hely olyan, hogy elsőre beleszerettem, pedig elég sok cuccal érkeztem: gyakorlatilag a városon kívül, egy falban lakom, ahonnan S-Bahnnal kb. fél óra alatt megközelíthető a belváros. A falu egyik oldalán tó (ez közvetlen a ház mellett fekszik), a másik oldalán pedig erdő van, maga a falu meg szép, rendezett, és barátságos. 

És akkor jöjjenek a képek! Ha kilépek a házból, akkor ez a kép fogad: 

Ez pedig maga a ház: a földszint gyakorlatilag egy lakás, a jobb oldali a fürdő, a bal szélső a konyha ablaka. Az én szobám a másik irányba néz. 

 A ház mellett, balra van egy kis park, ami ebben végződik: 

 Ez a jól felszerelt fürdőszoba: 

 Ez pedig a kevéssé jól felszerelt, de megfelelő méretű szobám (a rendetlenség valamiért pont nem látszik a képen:)): 

Egy hónap után valószínűleg tovább kell állnom, de van már lehetséges hely, ahova megyek. De az is lehet ,hogy megpályázom itt az apró vendégszobát. 

Albérlet Berlinben

A lakáskeresés projekt lényegében lezárult, van biztosnak tűnő helyem a félévre. Az utóbbi kb. egy hónapban viszont sokat tapasztaltam e téren, a praktikus tudás mellett jól mesélhető történetek is születtek, ezekről szól ez a bejegyzés. 

Hogy kezd neki az ember a lakáskeresésnek? Természetesen az internet a fő forrás, nézegeti az ember a lehetőségeket és levelek hadát küldi ismeretlen címekre, sőt, ha elég jól kommunikál az adott nyelven, akkor telefonálgat is. Ez az én esetemben csak akkor igaz, ha kiírták az infókat angolul is, a némettel nem állok, úgy, hogy érdemes legyen telefonálni. 

Diákként természetesen főleg az olcsó helyek jöhetnek szóba, mondjuk 250 vagy 300 euróig. A nagyon olcsó helyekkel vigyázni kell, mert érdekes dolgokba ütközhet az ember. Például a leendő lakótársak furcsasága olcsóbbá teszi a lakhatást: gondolok itt például erre a példára: az anarcholeszbikus jelzőt azóta se sikerült megfejtenem, illetve belső ellentmondások is tarkítják a szöveget (pl. ha homofil pár, akkor hogy lehet, hogy különböző neműek?), mindenesetre erre a címre nem írtam. 

Írtam viszont egy másik címre, ahonnan egy fura levelet kaptam vissza, amit nem tudtam értelmezni, mert szerepelt benne a "meztelen" szó. Mivel nyilván olyan jelentéssel bír egy ilyen levélben, amit nem találok a szótárban, ezért megmutattam németül jól tudó ismerősnek, aki - fél óra nevetés után - lefordította a szöveget: azt akarta az amúgy rosszarcú, ötvenes főbérlő bácsi, hogy alkalmazkodjak hozzá abban a szokásában, hogy este pucéran mászkál a lakásban. Azt hiszem, érthető, hogy nem mondtam igent erre az ajánlatra. 

A keresgéléshez főleg ezt meg ezt az oldalt használtam. A rendszer a következőképpen működik: az ember egy csomó helyre, ahonnan pár visszajelez (szerintem 10% alatti az arány). Most jön a neheze: megbeszéltek egy időpontot, amikor elmész megnézni a lakást (vagy megadnak egy időpontot, amikor megnézheted), elmész, megmutatják, jobb helyen leültetnek egy kávéra, aztán szépen elbúcsúztok, és vársz. Ha elég szimpatikus voltál nekik a lakásnézésnél, akkor megkeresnek, hogy tied a szoba, várnak szeretettel, ellenkező esetben kereshetsz tovább. 

Van, hogy szóbeli megállapodás nyomán működik a dolog, de figyelni kell, mert vannak csalók is, szerintem én is belefutottam legalább egybe . Egy lány keresett az albérletbe maga mellé valakit, olcsón, jó helyen, szép lakással. Az érdeklődő levelemre válaszolva bemutatta magát: frissen végzett egyetemista, aki teljesen átlagos dolgokkal. Ami miatt különleges volt, az az, hogy nem volt fenn se facebookon, se skypeon a volt barátja miatt. Kérte, hogy én is mutassam be magam, ezt meg is tettem, és érdeklődtem, hogy mikor tudnám megnézni a lakást. 

Innentől egy komédiára hasonlított a levelezés. Leírta, hogy nagyon szimpatikus vagyok, meg hogy szeret mindent, amit írtam magamról, és biztosan nagyon jól ki fogunk jönni egymással, és jó lakótársak leszünk, csinálunk közös programokat... de most éppen nem tudom megnézni a lakást, mert Frankfurtban van. Viszont elküldi a szerződést, én küldjem vissza aláírva, és utaljam át a kauciót meg az első havi lakbért. 

Na, álljon meg a menet! A szerződéssel kapcsolatban vállalható, hogy a parkolóhelyre nem állok be csónakkal és az is, hogy nem kereskedem illegális szerekkel a lakásban, de mi a helyzet mondjuk a felmondási idővel? Addig pedig nem fizetek, amíg nem láttam a lakást és nem találkoztam vele, hiába küldi el a személyijét fotón. 

Addig-addig győzködött, hogy fizessek és írjak alá, hogy már kedvem se volt látni élőben, így más lakás után nézem. Végül elég izgalmas lett a helyzet, mert úgy utaztam haza, hogy nem volt lakásom, távolról pedig elég nehézkes szobát keresni: nem tud az ember se telefonálni, se lakást nézni, úgy meg nem egyszerű megszerezni valakinek a bizalmát. Végül egy ismerős segített, ezúton is köszönet érte. :) 

Költözés

Pont két hete írtam az utolsó bejegyzést. A bejegyzések ritkulása nem a lelkesedés, sőt, nem is a megörökítésre érdemes események hiányát jelzi, hanem egyszerűen a dolgok feltorlódását: itt mostanság van félévzárás, beadandókkal, feladatokkal, ezen kívül a koli helyett új lakást kis kellett találni, és munkát is keresek, az utóbbi másfél hétben pedig otthon voltam. Na, nem mentegetőzés az egész, de ez az időszak napokon belül lezárul, és újra felveszem a fonalat.

Gyorsjelentésként csak annyit, hogy a mai nappal elhagytam a kolit, és átköltöztem egy albérletbe, ahol egy hónapig maradhatok. Megérkeztem, a legfontosabb dolgokat kipakoltam, és ez után a gyors bejegyzés után nekiállok beadandót írni.

Tessék megnyugodni, lesz még Balkesztyű! :)

Amúgy itt lakom:

Nagyobb térképre váltás